26 °C Budapest

Már csaknem 5 ezer család jelentkezett be az autóra költhető ingyenmilliókra

MTI
2019. július 12. 17:56

Két hét alatt kétezer-ötszázan éltek a családvédelmi akciótervben kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségével, korábban másfél év alatt volt annyi igénylés, mint most az elmúlt két hétben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin a július elsején életbe lépett akcióterv legfrissebb eredményeiről közölte: óriási és egyre növekvő az érdeklődés a családalapítást segítő kedvezmények iránt, eddig közel tízezer család tudott élni a program által kínált valamelyik lehetőséggel: mintegy kétezren igényelték a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárolási támogatására csaknem ötezren jelentkeztek.

Július elsejével nyílt meg annak lehetősége, hogy a második gyermek érkezésekor a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből egymillió forint jóváírását lehet kezdeményezni. Harmadik gyermek érkezése esetén négymillió forintot, minden további gyermeknél pedig további egy-egy millió forintot engednek el a lakás jelzáloghitelből. 

Ezzel a lehetőséggel az elmúlt két hétben annyian éltek, mint összesen az utóbbi másfél évben - hangsúlyozta az államtitkár, aki felidézte.

2018 januárja óta a harmadik gyermek érkezésekor egymillió forintot jóváírnak a fennálló jelzáloghitelekből. Ez a lehetőség bővült most ki a családvédelmi akciótervben - mutatott rá Novák Katalin, aki szerint a jelzáloghitel elengedés - az eddiginél szélesebb körben - sokakat szólított meg. Ezt a lehetőséget a kormányablakokban kell igényelniük azoknak a családoknak, akik gyermeket várnak és lakáshitelük van. 

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségének számairól - a bankszövetség hónapról hónapra összesített adatai alapján - később adnak majd tájékoztatást. Novák Katalin azt reméli, hogy a következő időszakban is zökkenőmentesen zajlik majd a családvédelmi akcióterv minden támogatásának igénylése, a szerződések megkötése és a pénzek folyósítása.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?