14 °C Budapest

Megunhatják a bankok a magyarok rossz szokását: sokan lesznek idegesek

2019. július 2. 11:55

A szabályozási háttérnek köszönhetően már igényelhetőek teljes egészében online személyi kölcsönök - azaz az ügyfeleknek nem kell bemenniük a bankfiókokba. Ha a technológiai háttér is rendelkezésre áll, akkor a 0-24-ben történő folyósítás is lehetséges lesz. Azaz könnyen igényelhetünk személyi kölcsönt akár hétvégén, nyaralás alatt is. A bankok jelenleg a fiókalapú, személyes megoldásokra vannak berendezkedve, könnyen elképzelhető azonban, hogy pár éven belül már csak online lehet majd személyi kölcsönt igényelni. Ebbe a trendbe illeszkedik be az is, hogy a bankok a fiókjaik felét be szeretnék zárni.

A technológiai fejlődés teljesen átszövi mindennapjainkat, már két generáció felnőtt, akinek a szélessávú internet épp olyan fontos követelmény lett, mint a meleg víz. A fiatalok a szórakozást, vásárlást és híreket is az interneten keresztül szerzik meg. A bankolási trendek azonban Európában nem követték le ezt a fejlődést, bár némi felzárkózás most érezhető - mondta el Sárközi Zoltán, a MikroCredit Zrt. vezérigazgatója a vállalat sajtótájékoztatóján. Az EU 2014 óta kezdte meg a jogszabályi háttér kialakítását, 2017-ben elfogadott MNB-rendelet szerint már videós azonosítással is lehet hitelt igényelni (később bevezették a nem valós idejű videós azonosítást is).

Igényeld hiteledet a kanapéról! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A MikroCredit személyi kölcsön értékesítésével foglalkozik, ezt pedig a 2017-es őszi MNB engedély tette lehetővé. A vállalat teljesen online biztosítja a hiteleket, ezzel pedig elsők voltak a piacon. 2018. júliusában készültek el. A vállalat azt ígéri, hogy hitelét akár 1 órán belül is megkaphatja az ügyfél. Természetesen a szükséges dokumentumokat itt is fel kell tölteni (vagy e-mailben elküldeni), de a bankszámlakivonatot is fel lehet tüntetni a webes felületen - ebben az esetben a hitelbírálat néhány percig tart - mondta el Sárközi Zoltán.

A bevezetéskor a THM 0 százalék volt, ez az opció a mai napig él még egy darabig a vezérigazgató elmondása szerint. A tegnapi napon indult el a nem valós idejű azonosítás, eddig ezt csak reggel 8 és este 8 között lehetett megtenni. Az új technológiának köszönhetően ezt már bármikor megtehetik.

Ez az előszele lehet annak, hogy a hitelt is 0-24 órában tudják folyósítani.

Jelenleg ez csak az igénylésre vonatkozik. Példaként a vezérigazgató azt mondta, hogy a Franciaországban nyaraló pár például este 10-kor a hotelszobából is meg tudja majd igényelni a hitelt 18 perc alatt, és akár órákon belül a számlán lehet. Ehhez azonban a technológiai háttérnek kell rendelkezésre állnia. A vezérigazgató elmondta, Ki meri jelenteni, hogy a miénk a legjobb személyi kölcsön a piacon.

Igényeld hiteledet a kanapéról! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bodnár Zsigmond, a technológiai hátterét kidolgozó TechTeamer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a legfontosabb technológiai újítások a videós azonosítás és az elektronikus aláírás voltak. A banki digitalizáció alatt korábban a háttérfolyamatok digitalizálását értették, 2015-től kezdve azonban megjelent az ügyfél alapú digitlaizációt is. A bankok célja a fiókok számának felére csökkentése Bodnár elmondása szerint.

A digitalizáció gyors, kényelmes, és helyfüggetlen. A bankok ugyanakkor annyira megrögzötten ragaszkodnak a fiókalapú értékesítéshez, hogy az egész működési modelljüket erre alapozták - mondta el a vezérigazgató. Az új technológiák bevezetésétől kezdve 1-1,5 év telik el, mire a bankok azt alkalmazni tudják, ugyanis nem ismerik az új technológiákat - mondta el Bodnár. Hozzátette: a piac ma még nem ismeri az elektronikus aláírással kapcsolatos lehetőségeket, amik már kint vannak a piacon.

A banknak több mint 10 ezer ügyfele van, a futamidőt 90 napra lehet igényelni - persze lehet ennél rövidebb idő alatt is végtörleszteni. A digitális megoldások miatt a bank könnyebben meg tudja szólítani a fiatal generációt, az időseket azonban kevésbé. Kérdésre válaszul a vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat az alaptőkéjét tulajdonosi hozzájárulásból és kötvénykibicsátásból szerezte.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 18:40
Feltuningolva, népszerű magyar sztárokkal érkezik a Marsra magyar! következő, 2. évada. Az előző éva...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem