12 °C Budapest

Ezek a legkisebb lakások Pesten: aranyáron mennek az aprócska lyukak

2019. április 8. 11:30

Eléggé felment az ára a minigarzonoknak, főképpen a főváros belső kerületeiben, turisztikailag frekventált részein. Valahol már a 2 millió forintot is megközelíti a négyzetméterár. Ugyanakkor a hirdetők már nem elsősorban a kispénzű fiataloknak, hanem a befektetőknek ajánlják a 15 négyzetméternél kisebb lakásokat.

Őrült árakon kínálnak eladásra extrém kicsi lakásokat a fővárosban. Azt már korábban is, számos cikkben megírtuk, mekkora a megőrülés például a belvárosban, ahol már nem ritka az 1-1,5 milliós négyzetméterár. Ugyanakkor a pénztárcák szűkülésével igencsak csökkennek az első lakásvásárlók lehetőségei, főképpen a fiatalok nem engedhetik már meg maguknak a 2-3-4 szobás, több tízmilliós lakásokat. Nekik maradnak a minigarzonok, amelyeket ugyanakkor jóval a piaci ár fölött kínálnak eladásra, mivel a befektetőket is vonzza az alacsony rezsi, és a gyors megtérülés - ez hatványozottan igaz a főváros belső kerületeire.

Kis keresgélés után már meg is találtuk a főváros legkisebb, jelenleg eladásra kínált ingatlanát: ez egyetlen, 7 négyzetméteres félszoba a Krisztina körútnál, az I. kerületben. A tulajdonos 12,99 millióért kínálja eladásra az első emeleti minigarzont, aminek egy része galériázva van - így összesen 12 négyzetméternyi a hasznos terület. Négyzetméterre leosztva 1,85 millió forint jön ki, ami azért elég meredek. A lakás egyébként összkomfortos, a 7 négyzetméterbe belefért egy zuhanykabinos fürdő, illetőleg egy minikonyha is. Az ingatlanos megjegyzi, hogy azonnal kiadható, befektetésnek ideális.

A Pénzcentrum ezen kívül még 44 olyan hirdetést talált az egyik legnagyobb ingatlanhirdetési oldalon, amelyekben 15 négyzetméternél kisebb minigarzonokat kínálnak eladásra. Négyzetméterár tekintetében abszolút csúcs a VII. kerületi Almássy téren hirdetett, 12 négyzetméteres minigarzon, amiért 22,9 milliót kérnek. Ez majdnem 2 millió forint négyzetméterenként. A hirdetés egyből úgy indul, hogy a kislakás kitűnő hozammal van kiadva Airbnb-re. Ez is be van galériázva, amivel csaknem megduplázták a négyzetmétert.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával könnyen megtalálhatod az ideális hitelt!

Nem sokkal marad el ettől az a szintén 12 négyzetméteres külső-terézvárosi lakás, amit 21,9 millióért (négyzetméterenként 1,825 millió forintért) kínálnak eladásra. Ebben a hirdetésben is kiemelik, hogy rövidtávú kiadásra - tehát Airbnb-re - alkalmas az ingatlan, amely a Nagymező utcában van. Hozzáteszik, hogy gyorsan megtérül a befektetés. Ahogy a legtöbb, ez a minigarzon is galériázott, így megduplázták a négyzetmétert.

Négyzetméterenként 1,72 millió forintért - összesen 19 millióért - kínálnak eladásra egy 11 négyzetméteres, Király utcai lakást is. Mit ad isten, itt is azzal nyit a hirdetés, hogy Airbnb-re kitűnő a kislakás. Kiemelik, hogy közel a bulinegyed, az Oktogon és az Andrássy út is - ez meglátszik a négyzetméteráron.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Ide csak költözni kell" - indít az a hirdetés, amiben egy 12 négyzetméteres VII. kerületi lakást adnának el 19,99 millió forintért, négyzetméterenként 1,665 millióért. Ez a minigarzon is galériás, két éve újították fel. Milyen meglepő, a lakást befektetőknek ajánlják.

Sok a problémás lakás

Bár a legkisebb lakások méretüket tekintve többnyire megfelelnek a minimum követelményeknek, többségük egy új engedélyezési eljáráson vélhetően nem menne át. Gyakori probléma például, hogy a tisztálkodó helyiség, az illemhely nem önálló szellőzésű, pedig ez előírás. Emellett követelmény, hogy a lakásnak legalább egy ablaka legyen, jusson be napfény a lakószobába.

Emellett a galériázások jó része is jogszabályba ütközhet. Hiszen a hatályos szabályok úgy határozzák meg a galériát, hogy a helyiség légterének részleges - az alapterületének legfeljebb 50%-án és csak vízszintes szerkezettel történő - megosztásával kialakított belső (közbenső) szint, amelyen helyiség és 1,0 méternél magasabb tömör korlát vagy fal nem létesül. Ahogyan a fenti hirdetésekben is olvashattuk: rengeteg ingatlant ennél nagyobb mértékben galériáztak be.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 11:31
Egy olasz médiakutató intézet vizsgálta az Euronews magyar kampányanyagait, és Kert Attila közlése s...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom