25 °C Budapest

Ingyenhitelhez juthatsz mostantól a hitelkártyáddal: mutatjuk, hogyan

2017. december 5. 11:30

Már a hitelkártyával történő fizetéskor eldönthetik mostantól a Cetelem egyes ügyfelei, hogy egyszerre vagy részletekben kívánják kifizetni a megvásárolandó árut - hangzott el a Magyar Cetelem Bank és a Mastercard közös sajtótájékoztatóján kedd reggel. Kényelmes lesz, de nem mindig olcsó.

Európában Magyarországon elérhető másodikként, hogy részletekben fizesse ki egy ügyfél a vásárlásait - mondta el az újításról Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért is felelős igazgatója.

Eddig is létezett részletfizetési megoldás a Cetelemnél, de ez nem volt túl sikeres, mivel eddig be kellett telefonálni a szolgáltatás igénybevételéhez a bankhoz, a fizetést követően

- mondta el Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy mostantól ez a folyamat megtörténhet a fizetés pillanatában, ráadásul nem kell betelefonálni a bankba, hanem a részletfizetést már a POS-terminálon igénybe lehet venni.

10 és 5 hónapra 28,5 százalék, 3 hónapra viszont nulla százalékos lesz a THM.

Egyelőre kiválasztottak kétezer ügyfelet, akik tesztelhetik a rendszert, ha pedig mindent rendben találnak, akkor még 2018 első félévében kiterjesztik a szolgáltatást a 300 ezer Cetelemes kártyabirtokos kétharmadára. A többi százezer ügyfél kártyája egyelőre nem fogja tudni kezelni a szolgáltatást, de erre alkalmas kártyát fognak kapni a jövőben.

Az ügylet úgy fog működni, hogy a teljes összeg csökkenti a kártya hitelkeretét, majd az törlesztőnként töltődik vissza. A fizetés közben jóvá kell hagyni a hitel díjaival megnövelt összeget, bár a THM értéke csak a fizetés után derül ki. A megoldást nemcsak boltban, hanem online is igénybe lehet majd venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Várhatóan a jövőben nemcsak a Cetelemnél lesz elérhető a szolgáltatás, ráadásul már dolgoznak azon, hogy ne csak hitel-, hanem betétikártyával is igénybe lehessen venni

- tette hozzá a Mastercard vezetője. A vásárlás alsó határa 20 ezer forint, és azokat a boltokat kell keresni, ahol ki van téve a Mastercard logó, és alá oda van írva, hogy Részletfizetés.

A sajtóeseményt szervező három cég nevében átadtak 1 millió forint adományt is a Vakok és Gyengén Látók Hermina Egyesületének.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
MEDIA1  |  2026. július 22. 10:28
A következő hetekben közel 30 nemzetközi felkészülési mérkőzést közvetít a Network4. A kínálatban Sz...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?