6 °C Budapest

1,8 milliós ingyenhitelből újíthatod most fel a házad: pályázni sem kell

2017. augusztus 6. 07:00

A felújítást egy ideig lehet tologatni, de túl sokáig nem érdemes. Egyrészt, mert addig is magasak maradnak a rezsiköltségek, másrészt pedig jobb komfortérzetet ad a benne élőknek. Persze vannak költségei a korszerűsítésnek, de megtérül. Éppen ezért érdemes szétnézni bankok kínálatában is, hiszen egy jó választással önfinanszírozó lehet a felújítás.

A lakóépületek 80 százaléka, azaz közel 2,5 millió családi ház energetikai szempontból korszerűtlen a nem megfelelő vagy hiányzó szigetelésnek, a korszerűtlen fűtőberendezéseknek és az elavult nyílászáróknak köszönhetően. Egy átlagos magyar családi ház fűtési energiafogyasztása 300 kWh/év/m2, ami 19 százalékkal haladja meg egy lengyel otthon energiafogyasztását, de közel 38 százalékkal több mint egy osztrák és 64 százalékkal magasabb egy svéd családi ház energiafogyasztásánál.

Elavult családi házakban élünk

A Knauf Insulation adatai szerint a magyar lakosság 69 százaléka, azaz csaknem 7 millió ember él családi házakban. Ezeknek az ingatlanoknak a háromnegyede, mintegy kétmillió családi ház épült 1980 előtt, az akkori, sokkal megengedőbb energiahatékonysági szabályoknak megfelelően. Ennek az ingatlanállománynak a felújítása egyre sürgetőbbé válik.

Az egyik leghatékonyabb, a lakosság számára is elérhető eszköz a szigetelés, amely révén - korszerű nyílászárók és a megváltozott hőigényeket lekövetni képes kazán megléte esetén - akár 40-50 százalékkal is csökkenthető egy 60-as, 70-es években épült magyar családi ház energiafelhasználása"

- mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Egy 100 négyzetméteres otthont nagyjából 1,8 millió forintból lehet szigetelni korszerű hőszigetelő anyagok felhasználásával, a 2018-tól az energetikai felújításokra vonatkozó előírásoknak megfelelően.

Egy ilyen mértékű beruházásba még akkor is érdemes belevágni, ha nem rendelkezel az ehhez szükséges önerővel. Ráadásul, ha jól választasz a banki ajánlatok között, akkor önfinanszírozó lehet a hiteled. Ez azt jelenti, hogy a havi törlesztőrészlet ugyanakkora, mint amennyivel több rezsit fizetsz a rossz szigetelés miatt. Tehát összességében a kiadás ugyanannyi, a különbség az, hogy a futamidő végén viszont ez az összeg a zsebedben marad.

A fenti példánál maradva, hogy egy 100 négyzetméteres otthon esetében kb. 1,8 millió forintba kerül a szigetelés, végeztünk egy próbaszámítást aPénzcentrum kalkulátor oldalán. Eszerint, ha ezt az összeget banki kölcsönből szeretnéd előteremteni, akkor a Sberbank Fair személyi kölcsön jó választás lehet, a havi törlesztője 38 147 forint, 2 306 840 forintot kell visszafizetni az 5 éves futamidő alatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kalkulátor rangsora szerint a második legjobb ajánlatot a K&H megújult otthonszépítő személyi kölcsöne nyújtja 38 236 forintos törlesztővel, és 2 322 289 forint visszafizetendő összeggel. A harmadik a sorban a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne 41 113 forintos havi törlesztővel, és a futamidő végéig 2 466 964 forintot kell visszafizetni.

Tovább szigorodnak az építési szabályozások

A családi házak korszerűsítésének központi támogatása az Épületek Energiahatékonysági Irányelv célértékeinek eléréséhez is elengedhetetlen, hiszen 2018-tól szigorodnak az épületek energiafelhasználásra vonatkozó előírások. Ekkortól mind az új épületeknél, mind a felújításoknál (jelentős felújítások esetében az épületnek, nem jelentős felújítás esetében pedig az új szerkezetnek) meg kell felelni a költségoptimalizált követelményszintnek.

Emellett a közeljövőben két fontos változás várható: 2018-tól tovább szigorodnak az épületek energiahatékonyságára vonatkozó követelmények, 2021-től pedig kizárólag a közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak majd használatbavételi engedélyt. Az új szabályok eredményességét segítheti, hogy a tervek szerint a CSOK igénybevételét kiterjesztik felújításokra is, valamint ha elindul az 1980 előtt épült vidéki kocka-házakra vonatkozó felújítási program is.

Ez azt jelenti, hogy az épületszerkezeteknek a jelenleginél sokkal alacsonyabb energiafelhasználást kell produkálniuk, amely csak korszerű, 15-20 cm vastagságú hőszigetelő anyagok, megfelelő nyílászárók és kazán alkalmazásával érhető el. 2021-től még ennél is fenntarthatóbb épületekben élhetünk, hiszen ekkortól kizárólag közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak használatbavételi engedélyt, ami fentiek mellett magába foglalja azt, is, hogy az adott épület energiaellátását 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell biztosítani.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem