13 °C Budapest

Ezek a legbiztonságosabb hitelek: így válassz, hogy ne vigye a bank a házat

2017. április 28. 13:00

Viszonylag szerény, havonta 2-5 ezer forintos különbség lehet az 5 vagy 10 évre fix törlesztőrészletű - 10 millió forintos és 10 éves futamidejű - lakáshitelek törlesztőrészlete között, miközben az eltéréshez képest a kockázatuk különböző.

Április végén 17 bank lakáshitelét vetették össze a BankRáció.hu szakértői. A bankok között nagy a verseny az ügyfelekért, sokat spórolhatnak azok, akik nem csak a saját bankjuktól kérnek hitelkalkulációt. Az utóbbi egy évben az látszik, hogy a lakáshitel-felvevők egyre jobban törekednek a biztonságra, azaz a több évig fix törlesztőrészletű lakáshiteleket választják. Ezt alátámasztják a hivatalos jegybanki adatok is, amelyek szerint a lakáshitel-piacon belül egyre nagyobb részesedést hasítanak ki ezek a konstrukciók.

Az 5 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek ugyan valamivel olcsóbbak lehetnek, de az 5 és 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek közül a 10 évig rögzítetteket érdemes felvenni, mert ezek biztonságosabbak. Az 5 éveseknél ugyanis előfordulhat, hogy az ötödik év után a mostaninál kedvezőtlenebb lesz a nemzetközi gazdasági és kamatkörnyezet, és ezért magasabb kamaton lesz rögzítve a törlesztőrészlet a második félidőben. Ezzel szemben a 10 évig fix törlesztőrészletűeknél nincs ilyen kockázat"

- magyarázta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője. Hozzátette azt is, bár az 5-20 évig fix törlesztőrészletet biztosító lakáshiteleknél olcsóbbak a referenciakamatú hitelek, de ezeknél 3-12 havonta változhat a törlesztő, így sokkal kockázatosabbak.

Különböző kamat, thm, törlesztés és visszafizetendő összeg

Az elemzés szerint akik a legbiztonságosabb megoldást szeretnék választani, azoknak a legalább 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek javasolhatóak. Amellett, hogy átlagosan valamivel drágábbak, mint az 5 évig fix törlesztést garantáló társaik, ha az igénylő a hitelfelvétel előtt alaposan körülnéz a piacon, akkor jelentős megtakarítást érhet el.

Melyik bank kínálja a számodra legjobb hitelt? Nézd meg a Pénzcentrum kalkulátorán.

Az elemzése szerint ráadásul április végén volt olyan 10 évig fix törlesztőrészletű - 10 milliós és 10 éves futamidejű - lakáshitel, amelynél alacsonyabb volt a teljes visszafizetendő összeg, mint némelyik bank 5 évig fix törlesztőrészletet garantáló, de ugyanúgy 10 milliós és 10 éves futamidejű lakáshitelénél. Az elemzés alapján a legolcsóbb 10 évig fix törlesztést kínáló - 10 milliós és 10 éves futamidejű - lakáshitelek thm-je 4,1 százalékos körül vannak, a legdrágábbaknál pedig 7 százalék feletti ez az érték. Így a havi törlesztés 102-116 ezer forint között szóródnak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az említett lakáshitelek közötti különbségek pedig a teljes visszafizetendő összegben jelentős, milliós tételt jelentenek.

Az is a 10 éves és 10 évig fix törlesztőrészletet garantáló hitelek mellett szól, hogy a jelenlegi lakáshitelek jelentős része nem éri meg a futamidő végét, például költözés vagy a hitel korábbi visszafizetése miatt hamarabb lezárják őket a hitelfelvevők. A tapasztalatok szerint sok banknál 15 év körül van a lakáshitelek átlagos futamideje, ezzel szemben a valóságban körülbelül 10 évig él egy hitel.

Mire lehet számítani?

Az előrejelzésben hangsúlyozzák, hogy a lakáshitelezés felfutása nem hordoz jelentősebb kockázatokat, nincs szó hitellufiról. Egyrészt a nettó bérek és reálbérek jelenleg emelkedő pályán vannak, ez a háztartásoknak mozgásteret ad a lakáshitel-felvételhez. Arról nem beszélve, hogy a 10 évig fix törlesztőrészlet a várhatóan emelkedő béreknek egyre kisebb részét viszi el.

A lakáshitel-piac stabilitásához hozzájárul emellett az a szabály, amely meggátolja, hogy a nettó jövedelem 50 százalékánál többet költsön egy háztartás hiteltörlesztésekre.

Gergely Péter erről azt mondta, bármilyen hitel felvétele hosszú távú elkötelezettséget jelent, ezért a hitelfelvétel előtt alaposan meg kell néznie az érintett családnak, hogy mekkora hitel fér bele a költségvetésbe, a szakértő szerint nem szabad kifeszíteni a családi kasszát, érdemesebb olyan hitelt felvenni, amely a nettó jövedelemnek maximum 30-40 százalékát viszi el.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?