A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
Akár negyedével is megugorhat egyes autóhitelesek törlesztőrészlete, ráadásul a futamidő is sokkal hosszabb lesz az eredetinél - írja a Magyar Nemzet.
A forintosítás után 20 százalékkal növekedhet a törlesztője, ráadásul a futamidő is három évvel meghosszabbodik egy panaszos autóhitelesnek. Ugyan annál a banknál egy másik adós is hasonlóra panaszkodik: a törlesztője 25 százalékkal emelkedik, a futamidő pedig 4 évvel lesz hosszabb. Azt persze érdemes tudniuk, hogy nem kötelező a forintosítást elfogadniuk, illetve akár különmegállapodást is köthetnek a bankkal.Hogy kerülhettek ekkora bajba?
A törlesztőrészlet elsősorban azoknak az adósoknak ugrott meg, akik úgynevezett ballon konstrukciót választották. Ez azt jelenti, hogy a havi fizetendő nem nőtt meg az árfolyammozgás miatt, hanem a többletet felhalmozták, ami a futamidőt növelte meg.
A futamidő azért tolódhat ki (az eredeti futamidőhöz képest), mert a havi fizetendő nem emelkedhet a végtelenségig a szabályok szerint, ha mégis 25 százaléknál magasabb lenne a részlet, akkor ehelyett a futamidő tolódik ki.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







