Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
A devizahiteles elszámolás nyomán a bankokhoz benyújtott panaszok többségét elutasították. Ezek az ügyfelek a PBT-hez fordultak jogorvoslatért, ahol egyelőre zajlik a kérelmek elbírálása - írja a Világgazdaság.
Nagyjából minden huszadik, a devizahiteles elszámolásban érintett ügyfél tett panaszt pénzügyi szolgáltatójánál a kiküldött levélben foglaltak miatt a bankok többségének tapasztalatai szerint. A panaszok többsége ugyanakkor nem volt érdemi: vagyis az ügyfél nem tudta megmondani, egészen pontosan mivel nem ért egyet, hanem vagy magával az elszámolással volt gondja, esetleg úgy általánosságban kevesellte a visszajáró összeget. Ennek eredményeként a beérkező panaszok döntő többségét elutasították a hitelintézetek.
A bankok tájékoztatása alapján az ügyfelek 3 és 5 százalék közötti része élt a jogorvoslati lehetőséggel, attól függően, hogy melyik pénzintézetről van szó. A beadott panaszok többsége azonban elutasításra került, elsősorban amiatt, hogy az ügyfél nem írta le elég konkrétan a panaszát.
Az elutasítsá után egyébként sokan a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordult, amely a panaszok kezelésével foglalkozó központi szervezet. Itt egyelőre a kérelmek feldolgozása folyik, azonban az eddigi tapasztalatok alapján a panaszok többsége szintén elutasításra kerülhet.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






