Hogy változhatnak a törlesztőrészletek? Az MNB tudja a választ

2015. január 7. 14:35

A pénzügyi intézmények a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részére benyújtották az általuk alkalmazni kívánt különböző kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatókat, valamint különböző referenciakamatokat. A benyújtott kérelmeket az MNB elbírálta, és az elfogadott mutatók leírását a "fair", azaz etikus bankrendszer néven ismertté vált törvénynek megfelelően az internetes honlapján publikálja márciustól.

A  "fair", azaz etikus bankrendszerről szóló törvény átláthatóvá és ezáltal követhetővé teszi a fogyasztói hitelszerződések kamatának alakulását. Ez alapján a pénzügyi intézménynek a három évet meghaladó futamidejű hiteleknél a hitelkamatot, illetve a referencia kamatlábhoz kötött - így változó kamatozású - hitel esetében a kamatfelárat legalább három éves kamatperiódusra előre kell rögzítenie. A kamatot vagy a felárat a hitel teljes futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal van lehetősége módosítania. A hitelkamatot legfeljebb a kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárat pedig legfeljebb a kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig módosíthatja.

Az MNB hamarosan létrehoz a honlapján egy külön oldalt a fair bankrendszert meghatározó mutatók leírására és követésére. Az ügyfelek itt tájékozódhatnak a kamat, a kamatfelár és a referenciakamat változásáról. Március 5-től leszenek elérhetőek az első kamatmutatók a jegybank oldalán, és havonta frissíti az MNB az itt található adatokat.

Mivel a mutatók alapján átárazás legkorábban három év múlva történik, így addig ez csupán a minél szélesebb transzparenciát szolgálja az ügyfelek számára.

A változó kamatozású, referencia kamathoz kötött hitelek esetén ugyanakkor már azonnal információval szolgál a referencia kamatok változása, mely akár havonta módosíthatja a törlesztőrészletet.

A három éven belüli futamidővel rendelkező hiteleknél a kamat, illetve a referencia kamatlábhoz kötött - így változó kamatozású - hitel esetében a kamatfelár a futamidő alatt végig rögzített, itt nem kell alkalmazni a mutatókat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 3. 21:24
Hosszú távú megállapodást kötött az RTL Magyarország és az ATV: 2027. január 1-jétől az RTL Saleshou...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 3. 15:50
Sokan egy kerek összeghez, például havi 10 000 forinthoz igazítják a biztosítási költségvetésüket, a...
Holdblog  |  2026. szeptember 3. 11:31
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezred...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 3. 20:59