28 °C Budapest

Egyre jobban pörögnek a személyi kölcsönök

2014. szeptember 9. 08:35

Több mint egyötödével nőtt az első hét hónapban kihelyezett személyi hitelek mennyisége a múlt év azonos időszakához képest. A növekedésben a csökkenő kamatok mellett az erősödő fogyasztói bizalom is szerepet játszhat. A teljes állomány ugyanakkor, ha lassabban is, de még mindig apad - írja a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén januártól júliusig 65,86 milliárd forintnyi ilyen hitelt vettek fel a háztartások, 22,71 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A háztartásoknál lévő állomány ugyanakkor az új kihelyezések fokozatos növekedése ellenére folyamatosan csökken, a 2014 júliusában mért 331,2 milliárd forint 9,3 százalékos mérséklődést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Az állomány olvadásának üteme azonban nagyjából a felére esett a 2013 júliusáig tartó egy évhez viszonyítva.

A kereslet élénkülését magyarázhatja, hogy a júliusig tartó két év alatt több mint 8 százalékponttal csökkent a hitelek átlagkamata, és a jegybank számításai szerint jelenleg alig haladja meg a 20 százalékot. Emellett nő azoknak az aránya, akik beruházásaik egy részét már hitelből is hajlandók finanszírozni. Szerepet játszhat az élénkülésben az elhalasztott kereslet is. Maguk a szolgáltatók is favorizálják ezt a terméket, több nagybanknál is előkelő helyen szerepel a kínálati palettán.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?