A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a mai kamatdöntő ülésén az alapkamat 10 bázispontos csökkentése mellett tette le a voksát, így az alapkamat mértéke mától 2,6 százalék. Az alapkamat-vágás mértéke nem nagy, azonban így is hatással lehet mindennapi életünkre.
A mai 0,10 százalékpontos alapkamat-csökkentéssel a Monetáris Tanács 2,6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Mivel ezt a mértékű csökkentést a piac már korábban beárazta, ezért a forint árfolyama egyelőre nem reagált eséssel, igaz az elkövetkező napokban ez még megeshet.
Mire számíthatunk a jövőben?
Az elemzők szerint rövidtávon a forint stabilizálódására, erősödésére számíthatunk, viszont a közép és hosszú távú előrejelzések a 330 forintos euró árfolyamot sem tartják kizártnak.
Mi fog történni megtakarításaimmal?
Lényeges, hogy a már meghatározott kamatszintek nem módosulnak, viszont minden olyan termék, ami változó kamatozású várhatóan alacsonyabb hozamot fog adni. Elsősorban a bankbetét és a rövid futamidejű állampapír az, aminek a kamata szoros összefüggésben áll az alapkamattal. Minél alacsonyabb az irányadó ráta, annál kisebb a bankbetét kamata, amit kézhez kapunk. Elviekben a Diszkontkincstárjegyek esetében is így kellene történnie, azonban a piac már elkezdte beárazni a jövőbeni kamatemelkedést, így azok hozama várhatóan nem csökken majd számottevően. Ehhez hasonlóan a hosszú futamidejű, fix kamatozású kötvények hozama a kamatcsökkentés hatására növekednie kellene, azonban a hazai gazdaságpolitika hitelessége befolyásolja a hozamemelkedést.
Van pozitív oldala is a kamatcsökkentésnek?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel a lépéssel a folyamatosan csökkenő hitelkamatlábak is csökkennek, ezzel elősegítve a hitelezést. Ezért lehet egyre jobb lakáshitel ajánlatokat találni a hitelintézetek kínálatában, és a vállalkozói hitelek is egyre kedvezőbbek (igaz, hogy jelenleg a Nemzeti Hitelprogram dominál a szektorban), ami elősegíti vállalkozás indítását, fejlesztését, a lakáshoz jutást. A leglényegesebb azonban, hogy minél alacsonyabb az alapkamat, annál inkább megéri a devizahiteleket forinthitellel kiváltani.
A mindennapi életünkbe hogyan szól bele a kamatcsökkentés?
A devizahitelek kiváltása nem csak az olcsó forinthitel miatt lényeges. A kamatdöntés közvetett hatásaként jöhet az euróhoz és svájci frankhoz képest gyengülő forint, és az emiatt növekvő törlesztőrészletek. A valószínűsíthetően gyengülő forintárfolyam az üzemanyagárakra szintén rossz hatással lehet. Ugyan az olaj árát rengeteg tényező határozza meg, de a tartósan magas euró árfolyam előbb vagy utóbb beépül a magyar árakba. Az üzemanyag drágulása minden olyan termék árát drágábbá teszi, amit közúton szállítanak, de elsősorban az import termékek (külföldről származó élelmiszer, ruhanemű stb.) ára lehet magasabb, mert az üzemanyag mellett az euró árfolyamemelkedése is kedvezőtlenül hat rá.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







