22 °C Budapest

285-nél táncol az euró: merre megy a forint?

Pénzcentrum
2012. szeptember 4. 10:02

A hétfői amerikai piaci szünnap mellett ma reggelig nincs érdemi változás a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, az EKB elnökének tegnap esti szavai megőrizték a viszonylagos optimizmust, illetve az euró erejét a dollárral szemben. A forint továbbra sem mutat érdemi mozgást. Ma amerikai makroadatok mellett a német és a görög pénzügyminiszter találkozójáról megjelenő sajtóbeszámolókra is figyelni kell.

Mario Draghi EKB-elnök tegnap esti jelzése, miszerint nem ütközik uniós jogba a másodpiaci 3 éves futamidőig terjedő államkötvény vásárlás, fenntartotta az összességében pozitív befektetői hangulatot a piacokon, igaz nagy újdonságot nem jelent. Azt EKB ugyanis korábban már 210 milliárd eurónyi periféria kötvényt felvásárolt a másodpiacon.

A mostani jelzés inkább azt készíti elő kommunikációs szinten, hogy az EKB a bankok belüli nagy viták ellenére nem látja akadályát a kötvényvásárlási program valamilyen formában lévő újraindítására. Ennek részleteit a csütörtöki EKB kamatdöntő ülés után tudjuk meg. Addig kitarthat a pozitív várakozás a piacokon a csütörtöki bejelentések tartalmával kapcsolatban, így az euró szokatlan ereje is fennmaradhat a dollárral szemben. A jegyzések napok óta az 1,26-os szint körül hullámoznak, ami az egy éve tartó csökkenő trendvonal felső szélét is jelenti. A dollár egyhavi mélypont körül jár az euróval szemben.

A nemzetközi részvénypiacokon is oldalazás látszik tegnap este óta, mindez pedig azt eredményezi, hogy a forint sem mozdult érdemben hétfő reggel óta. A jegyzések az euróval szemben 284-285 körül hullámoztak, ma reggel 284,8 körül jár a kereskedés.

285 körül hullámzik az euró Draghi szavai után

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm