27 °C Budapest

A banki kamatok körül vizsgálódik a PSZÁF

2012. július 20. 08:32

A pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete PSZÁF megvizsgálja, hogy a bankok törvényesen jártak-e el, amikor a forrásaik drágulására hivatkozva egyoldalúan emelték kamataikat. A Magyar Nemzet szerint jelenleg is kamatemelések figyelhetők meg, holott az országkockázati felár és a bankközi kamatláb is csökken.

Binder István, a PSZÁF szóvivője a lapnak elmondta: jelenleg az ügyben már több fogyasztóvédelmi vizsgálat is folyik, ezek egy része már előrehaladott állapotban van. A bankoknak a válság előtti gyakorlattól eltérően ma már meg kell indokolniuk, hogy miért drágítanak a hiteleken.

Jelenleg igen korlátozott feltételek mellet emelhetnek díjaikon a hitelintézetek. A válság előtti időben akár a munkabér emelkedése vagy az informatikai rendszer fejlesztése miatt is kamatot emelhettek a hitelintézetek. Jelenleg viszont a bankoknak a hitelintézeti törvény és a banki magatartási kódex kikötéseinek megfelelően akkor is módosítaniuk kell a kamatokon, ha a pénzpiaci körülmények az ügyfél számára kedvezően alakulnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 3. 12:52
A Network4 Media Group bejelentette, hogy a 2026/27-es idényben is közvetíti az NFL, a Bundesliga és...
Holdblog  |  2026. szeptember 3. 11:31
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezred...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 3. 10:17
2026 júliusában 43 508-an kötöttek személyi kölcsön szerződést. Ez új rekord: az MNB 2017 óta vezete...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?