A problémás ügyfeleket és magas hitelösszeget felvevőket is kizárhatja a kormány a kedvezményes végtörlesztés lehetőségéből - írja az origo. A hírportál értesülései szerint a kormányzati apparátus felkérést kapott arra, hogy felmérje, milyen kritériumokkal szűkíthető a csoport.
Pontos hatástanulmány, háttérszámítás nélkül tárgyalt az ügyről szerdán a kormány és múlt héten a Fidesz-KDNP egyaránt. A hírportál szerint a kormány tesztelni akarta a reakciókat a bejelentéssel, és úgy gondolta, ha túl kockázatosnak tűnik a lépés, finomít a javaslaton.
Eddig az alábbi szűkítéseket hajtotta végre a kormány:
- a bankoknak nem lesz kötelező a forinthitelre váltás végtörlesztés esetén
- ingatlanra terhelt devizaalapú hiteleknél vehető csak igénybe
- csak azok élhetnek vele, akik 180 forint alatti frank-, 250 forint alatti euró, illetve 2 forint alatti jenárfolyamon vették fel devizahitelüket
- csak idén év végéig lehet benyújtani a végtörlesztési igényeket
A fenti korlátozások a Portfolio.hu számításai és becslései szerint az alábbi hatásokkal járnak. Minél jelentősebb szűkítést hajt végre a kormány, annál kisebb (de még így is akár több százmilliárdos) károkat okozhat a döntés a bankrendszerben és a hitelpiacon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az origo értesülései szerint a kormány az alábbi, további korlátozásokat fontolgatja:
- 5 vagy 10 milliónál kisebb összegű devizahitelt lehet csak kedvezményesen végtörleszteni
- kizárnák azokat, akik részt vettek vagy most részt vesznek hitelátstrukturálási programban
- kizárnák azokat is, akik késedelembe estek a hiteltörlesztéssel (pl. legalább 30 napja nem fizetnek)
- az ingatlan értékét majdnem elérő vagy meghaladó hitelek esetleg szintén kimaradnának.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








