1 °C Budapest

A negyedik legnagyobb lesz: összeolvadnak a takarékok

MTI
2011. június 27. 14:32 2 perc

Még az idén egyesül a Monor és Vidéke, a Dél-Pest Megyei, valamint a Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet, a januártól Pátria Takarék néven működő szövetkezeti pénzintézet a mérlegfőösszeg alapján az ország negyedik legnagyobb takarékszövetkezete lesz - tájékoztatták a szövetkezetek az MTI-t hétfőn.

A Pátria Takarék várható induló mérlegfőösszege 47 milliárd forint lesz, saját tőkéje megközelíti a 4 milliárd forintot. A közlemény szerint az összeolvadás lényege egy olyan erős takarék létrehozása, amelyben összpontosul a Pest megyei takarékok mérlegfőösszegének, saját tőkéjének, hitelállományának és az adózás előtti eredményének csaknem 60 százaléka.

Szükségessé vált egy olyan regionális takarékszövetkezet létrehozása, amely méretéből adódóan hatékonyabban és biztonságosabban működtethető, és ügyfelei előtt új üzleti távlatokat képes megnyitni - hangsúlyozta Boris Jánosné, a Monor és Vidéke Takarék elnök-ügyvezetője a közlemény szerint.

A Pátria a Budapesttől Nagykőrösig terjedő működési területén 38 fiókkal rendelkezik majd, közülük 14 olyan településen van, ahol más pénzügyi szolgáltató nem érhető el, így a Pátria Takarék jelenti az ott élőknek az egyetlen kapcsolódást a pénzügyi rendszerhez - áll a közleményben.

Korábban másik három takarék is bejelentette egyesülését, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete múlt héten engedélyezett. A Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet és a Biharkeresztesi Takarékszövetkezet a határozat szerint 2011. június 30-ával beolvadhat a debreceni székhelyű HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezetbe. Az egyesülés után létrejövő pénzintézet neve HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet lesz, debreceni székhellyel.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57