Könyvelőiroda segédkezett a pénzmosásban

2011. május 13. 13:02 2 perc

Háromszázmillió forintos csalást és mintegy kétszázmilliós pénzmosást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Egy debreceni könyvelőiroda csalással vett fel hiteleket, amelyeket egy kiterjedt céghálózaton keresztül akart tisztára mosni.

Hamis iratokkal és banki igazolásokkal vettek fel nagy összegű hiteleket több pénzintézettől egy debreceni könyvelőirodához kötődő, rokonok és ismerősök ügyvezetése alatt álló cégek. A társaságok egymás között mozgatták a pénzt, hogy hitelképesnek tüntessék fel magukat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy pénzmosásról szóló konferencia sajtótájékoztatóján.

A szervezet 10-50 millió forintos tételekben mintegy 300 millió forintot vett fel, amelyet az első hónapokban törlesztettek. A pénzt átutalták más bankszámlákra, vagy készpénzben felvették, amit A később egy legálisan létrehozott vállalkozás bevételeként tüntettek fel.

Mivel pénzmosás esetén az elkövetők a teljes vagyonukkal felelnek, a hatóság lefoglalta a gyanúsítottak vagyontárgyait, autóit, ingatlanjait, és zárolták a számláikat. A lefoglalt vagyon több mint százmillió forintra tehető. A nyomozók 3 embert vettek őrizetbe, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el ellenük. Akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak, mivel a gyanú szerint üzletszerűen, folytatólagosan, szervezetten követték el a bűncselekményeket.

A becslések szerint egy év alatt mintegy 15 milliárd dollárnyi pénzt moshatnak tisztára Magyarországon - mondta a sajtótájékoztatón Sors László, a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese. Hangsúlyozta: komoly paradigmaváltásra volt szükség a magyar bűnüldöző szervek részéről, hogy az ilyen bűncselekménytípust megfelelő módon fel tudják deríteni. Tavaly mindössze nyolc vádemelés született ilyen ügyekben, idén pedig már több tucatnyi.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A közhiedelemmel ellentétben a pénzmosás hátterében általában nem kábítószer-kereskedelem vagy prostitúció, hanem gazdasági bűncselekmény - általában adócsalás, sikkasztás és hűtlen kezelés - áll. Az elnökhelyettes fontosnak tartja az állampolgári bejelentések ösztönzését. Tavaly hétezer bejelentés érkezett a NAV-hoz, többségében a bankszektorból. Magyarországon a pénzmosás hátterében áll; az elkövetők között gyakran strómanokat és külföldi állampolgárokat találnak.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 19:31