11 °C Budapest

Tízmilliárdba került az államnak az öt évig húzódó áfa-visszatérítés

Pénzcentrum
2010. február 16. 11:02 2 perc

Összesen 10,4 milliárd forint késedelmi kamatot fizetett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavaly év végén több mint kétezer cégnek, mert az uniós csatlakozást követően uniós jogba ütköző áfa-visszaigénylési szabályok voltak életben Magyarországon - írja a Magyar Nemzet.

Az uniós csatalakozástól kezdődően egészen 2005 végéig hatályos volt az áfa törvény azon rendelkezése, miszerint bizonyos típusú állami támogatásból vásárolt áru után a vállalkozások nem igényelhették vissza a szállítónak fizetett áfát. Abban az esetben pedig, ha az áru értékének egy részét a vállalkozás - a támogatáson kívüli - saját forrásból finanszírozta, az áfát csak a saját erő arányában lehetett visszaigényelni.

Az Európai Bíróság még egy tavalyi határozatában megállapította, hogy a magyar törvények az uniós joggal ellentétesek voltak, és függetlenül a forrás típusától visszaigényelhetik a vállalkozások a vásárolt termékek áfáját, ha arra egyébként is lenne lehetőségük.

A határozat egyben azt is jelenti, hogy a kicsivel több mint másfél év alatt az állam által vissza nem térített áfa visszajár a cégeknek, és természetesen az APEH-nak utalnia kell a több éves késedelmi kamatot is. Utóbbi mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal. (Összehasonlításképpen: az adózás rendjéről szóló törvény értelmében az adózó késedelmes fizetése esetén a késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.)

Az adóhatósághoz összesen 2900 adózótól nagyjából 40 milliárd forintnyi áfa-visszaigénylés érkezett ilyen ügyekben. Ezek közül 461-et talált megalapozatlannak az adóhivatal, melyeket elutasított. A megalapozott visszaigénylések összesen 37,2 milliárd forintot tettek ki, és az APEH 10,4 milliárd forint késedelmi kamatot is fizetett a hosszú évek késedelme miatt.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 11:02