Gyereksorsra kényszerült fiatalok: akiknek az önálló élet csak álom!

Ha szigorúan csak az velem egykorú ismerőseim, barátaim körében nézek is szét, akkor is vagy egy tucat olyat fel tudok sorolni, aki valamilyen oknál fogva még mindig a szülői házban él, vagy olyan albérletben, amin legalább két-három emberrel osztozkodik, szinte kollégiumi hangulatot idézve.

A jelenség valószínűleg azonban nem csak a környezetemet jellemzi, hanem a mai fiatalok legtöbbjére igaz: aki nem kap otthonról jelentős anyagi támogatást, ma igen nehezen jut saját lakáshoz, vagy ha hitelből mégis vásárolna egyet, a törlesztő részletek kifizetése után vajmi kevés pénze marad a létfenntartáshoz, a szórakozásról meg már ne is beszéljünk.

S. Orsolya 27 éves, fiatal közgazdász, aki egyetem után egyből elhelyezkedett egy jó nevű könyvvizsgáló cégnél, tavaly év elején úgy döntött, belevág a nagybetűs életbe, és saját lakásba költözik. Bruttó 300 ezer forintos fizetésére fel is vett 15 millió forintnak megfelelő, svájci frank alapú hitelt, és megvette újépítésű kislakását.

Az akkori havi 60-70 ezer forintos törlesztő részleteket ha a nyaralásról, nagy bulizásokról lemondva is, de ki tudta fizetni, ősszel azonban bankja kamatot, és kezelési költséget emelt, amire az árfolyamváltozás is rátett egy lapáttal. A legnehezebb hónapokban így a 170 ezer forintot is elérte a havi hitelköltsége.

Azóta némileg emelkedett ugyan a fizetése, és a havi törlesztője is 140-150 ezerre csökkent, de kijönni így is csak nagyon szűkösen tudott belőle, így kénytelen-kelletlen hazaköltözött szüleihez, lakását pedig 70 ezer forintért bérbe adja.

Ezzel tehát valamelyest enyhít terhein, plusz rezsire sem költ annyit - bevallása szerint havi 20 ezer forintot spórol hozzávetőleg - de csalódottnak érzi magát, és szinte esélytelennek tartja, hogy a helyzet a közeljövőben megváltozzon.

Hasonló cipőben jár Viki is, aki szintén gazdasági pályán tevékenykedik, marketing-média területen, őt azonban már az 50 ezer forintos kezdeti törlesztő részletének 85 ezer forintra emelkedése is hazavágta, szó szerint. 27 négyzetméteres budai kislakását most 55 ezer forintért adja ki, melynek hiteleit előre láthatóan 51 éves koráig nyögi majd, de ki tudja, mikor tudja kiélvezni az önálló élet előnyeit.

Világjelenség?

Itthon ugye a forint gyengülése, a hitelpiacok kiszáradása, és a szigorodó feltételek adnak magyarázatot az fent leírt jelenségre, de nincs ez másként külföldön sem. Egy brit jelzáloghitelező, az Abbey Mortgages felmérése szerint egy év alatt megháromszorozódott, 1,6 millióra nőtt azon 18-34 év közötti brit fiatalok száma, akik saját lakás fenntartása helyett úgy döntöttek, hogy inkább szüleiknél élnek, vagy olyan barátok, ismerősök lakásában, ahol nem kell fizetniük lakbéréért, és lakásfenntartásért.

Korábbi szociológiai kutatások szerint az úgynevezett "kidult-jelenség" (az angol kid - gyerek, és adult - felnőtt szó összevonásából) inkább a kontinentális Európára jellemző, most azonban úgy tűnik, a brit harmincasok közül is egyre többen tolják ki a felnőtt lét kezdetét.

Egy korábbi felmérés szerint ezer brit fiatal 40 százaléka lakik otthon, vagy a családja fizeti az albérletét, ugyanennyien kapnak anyagi segítséget a mindennapi megélhetéshez, minden harmadiknak pedig besegítenek a szülei az egyetemi tandíjakba is. Szép számmal akadnak olyan szülők is, akik csemetéjük nyaralását is kifizetik. 80 százalékuk ennek ellenére azt vallja, már nem a szülei tartják el.

Itthoni is készültek szociológiai kutatások a témában, melyek szerint a szülők nyakán maradó "öreg kamaszok" problémája általában a felső középosztályt érinti, ugyanakkora a legszegényebb rétegre is jellemző, hogy a fiatalok nem állnak a saját lábukra, persze egészen más motiváció miatt: hiszen ha a generációk egy fedél alatt maradnak, a közös kiadások megoszlanak. Esetükben tehát mindig is anyagi okok motiválták a szülői házban maradást.

Az örökifjak pszichológiája

Bár a mostani válság által kitermelt örök fiatalok nem feltétlenül ragadnak meg ezen a szinten, és nem is biztos, hogy jellemvonásukból fakadóan támaszkodnak túlzott mértékben szüleikre, akadnak azonban olyanok is, akik ha megtehetnék sem próbálnának saját lábukra állni.

Az örök ifjú, latinul Puer Aeternus már a görög mitológiában megjelent, méghozzá egy örökké fiatal istenre utalt. Pszichológiai megközelítésben egy olyan idősödő személyre utal, aki valamilyen oknál fogva kamasz módjára viselkedik, általában az anyától való erős függőség következtében.

Általában ezek az emberek olyan "átmeneti" életformát tartanak fent, ami a legkevesebb felelősséggel jár, és amiből bármikor kiléphetnek. Szabadságra és függetlenségre vágynak, a kötöttségek, korlátok kifejezetten felingerlik.

A jungi analitikus pszichológiában a puer aeternus egyike azoknak az ősi, a pszichés működést, illetve a kollektív tudattalant alapvetően meghatározó tényezőknek, amiket Jung archetípusnak nevezett.

Mint minden archetípusnak, a puer aeternusnak is két vetülete van: pozitív és negatív.
A pozitív oldala a gyermeket szimbolizálja, akiben még megvan a potenciál, hogy sikeres felnőtté váljon, a negatív oldalon azonban az a felnőtt áll, aki visszautasítja a felnőtté válás tényét, és az élet kihívásai elől elmenekül, és azt várja, hogy problémái maguktól megoldódjanak.

Az utóbbi jellemvonást Peter Pan szindrómának is nevezik: arra az egyénre használják, aki szociálisan nem képes felnőni, empátiás beleérzésre képtelen. Pszichológusok szerint elsősorban azoknál a felnőtteknél lehet ilyet tapasztalni, akik túl korán elszakadtak édesanyjuktól, vagy nem alakult közöttük olyan kötődés, ami mintául szolgálhatna számukra a későbbiekben. Bár a kifejezést már a nyolcvanas években elkezdték használni, de az Amerikai Pszichiátriai Szövetség például nem sorolja a mentális megbetegedések közé.