15 °C Budapest

Mennyi támogatás jár a gyermekek után az új rendszerben?

Pénzcentrum
2009. június 19. 08:17

A kormány tervei szerint az állami kamattámogatásra szűkül a lakástámogatások rendszere, amely a fiatalok és a nagycsaládosok új építésű lakáshoz jutását, otthonuk felújítását segítené. Azt követően, hogy júliustól megszűnnek a támogatott konstrukciók (szocpol, félszocpol, fiatalok otthonteremtési támogatása, lakáshitelek kamattámogatása), októbertől egy könnyített változat léphet életbe.

A kamattámogatás 35 év alattiak, illetve a 45 év alatti, legalább két gyereket nevelő párok számára lesz hozzáférhető, akik csak egyetlen, a hitelcélt megtestesítő lakóingatlan tulajdonosai lehetnek. A megvásárolni vagy felépíteni tervezett új otthon értéke nem lehet majd több Budapesten 25, vidéken 20 millió forintnál, a hitel pedig legfeljebb a lakás értékének fele lehet, korszerűsítés esetén pedig maximum 5 millió forint. A használt ingatlanokra nem vonatkozik a kamattámogatás.

Az új rendszer a kormány szerint sokkal célzottabb lesz, mint a korábbi, június 30-ig hatályos verziók. Az bizonyos, hogy kevesebbe fog kerülni a költségvetésnek. Éves szinten 2,5-3 milliárd forint ráfordítással számol a kormány, miközben a régebbi támogatások megszüntetése révén az idén 25,6, jövőre 68,6 milliárd forintot takarít meg a költségvetés. A módosításhoz nem kell különösebb procedúra, mivel azt egy rendelet és nem törvény szabályozza, vagyis a kormány azt az országgyűlés jóváhagyása nélkül is keresztülviheti.

Nem tudni, mire lesz jó az új támogatási rendszer, de arra biztosan nem, hogy újraindítsa a lakásépítés piacát - mondta Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Szövetségének elnöke. Ehhez ez a pár milliárd forint költségvetési forrás igen kevés lesz. A lakásépítők számára csekély vigaszt jelent, hogy - ahogyan azt korábban sürgették - a használt ingatlanok vásárlását kivette a támogatási körből. A támogatások nagyobb része eddig a használt lakások vásárlására és felújítására ment el.

Az Állami Számvevőszék áprilisban megjelent jelentése szerint tavaly összesen 331 ezerre rúgott a támogatott hitelek száma, a hitelállomány pedig 1338 milliárd forintot tett ki. Az ÁSZ által vizsgált periódusban (2000 és 2008 között) összesen 1496 milliárd forint költségvetési kiadást jelentett a lakáscélú támogatás. Az évenként kamattámogatásra fordított összeg tavaly 186 milliárd forintot tett ki.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem