Az IMF-elnök szerint háborúba torkollhat a válság!

Pénzcentrum
2009. március 24. 16:00 1 perc

Az eleinte a pénzpiacokat az összeomlás szélére taszító hitelválság néhány hónap alatt nemzetközi gazdasági válsággá dagadt. Világszerte megszaporodtak a demonstrációk és a zavargások, ha nem történik érdemi változás, akkor már nem kell sokat várni a fegyverek eldördüléséig - vázolta borús jövőképét az IMF elnöke.

Dominique Strauss-Kahn az IMF értekezletén elmondta, hogy hiába pumpáltak már dollár milliárdokat a gazdasági rendszerekbe, a zuhanás megállításához ez önmagában nem elegendő. A mentőcsomagok a pénzügyi rendszerek reformja nélkül csak átmeneti tűzoltásra elegendőek. A gazdaságélénkítő intézkedések a rendszer átalakítás nélkül csak számolatlanul tömik a pénzt a feneketlen zsákba.

Az elnök szerint a válság olyan méreteket öltött, hogy ha nem történik változás, akkor rövidesen emberek millióit fenyegeti az elszegényedés. Beszédében figyelmeztette az állami vezetőket, hogy a pénzügyi ösztönző programok mellett fektessenek nagyobb hangsúlyt a pénzügyi rendszerek átalakítására is. Az elnök úgy véli, hogy az országoknak legalább az éves GDP 2 %-át válságkezelésre kell fordítani ahhoz, hogy megállítsák a mélyrepülést.

A nemzetközi pénzügyi és gazdasági állapotokat nyersen csak szörnyűnek titulálta az elnök. A válság hatására növekszik a munkanélküliség, ezáltal pedig fokozódik a társadalmi feszültség. A tüntetések és a zavargások veszélyeztetik a demokratikus államrendet, melyek végül könnyen összecsapásokhoz, akár háborúkhoz is vezethetnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?