Hazai bankmentő csomag: kényszerállamosítás is lehet!

Pénzcentrum
2008. november 12. 10:00

A 600 milliárd forint értékű állami mentőcsomag a tövényjavaslat szerint nem csak opcionális lesz, ha az állam úgy ítéli meg, akár a tulajdonosok akarata ellenére is tulajdonjogot szerezhet - írja a Világgazdaság.

A banki mentőcsomagot a Valutaalap kérte hazánktól, és ők javasolták a 600 milliárd forintnyi elkülönítést is erre a célra, melynek felét bankok feltőkésítésére, másik felét pedig egy forrásgarancia-alap létrehozására lehetne használni, a bankok általi hitelfelvétel megkönnyítésére.

A törvényjavaslat bankok körében kevésbé népszerű eleme azonban azt is leszögezi, hogy a pénzügyi felügyelet és az MNB elnökének együttes javaslata esetén akkor is sor kerülhet állami tulajdonszerzésre, ha a tulajdonosok azt nem kérik.

Indoklásként az szerepel, hogy ha az érintett bank tulajdonosai fel szeretnék számolni a hitelintézetet, azt ne tehessék meg, ha a társadalom számára a továbbműködés lenne célravezetőbb.

Az állam három formában szerezhet tulajdont. Az osztalékelsőbbségi részvények azért előnyösek, mert sikeres mentőakció esetén a bank pozitív eredményeiből az adófizetők nagyobb mértékben részesülhetnek. A vétójogot adó szavazatelsőbbségi részvénnyel különleges kérdésekben leszavazhatja a közgyűlést. A legnagyobb hatalmat a feltételes tulajdonosi hatalmat biztosító szavazatelsőbbségi részvény biztosítja, ilyenkor ugyanis teljes tulajdonosi irányítást is gyakorolhat az állam.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyelőre még szerepel a javaslat szövegében, hogy csak azok a bankok vehetnék igénybe a mentőcsomagot, melyek szavatolótőkéje meghaladja a 200 milliárd forintot. Ennek mindössze három bank tesz eleget, a CIB Bank, amely már leszögezet, nem kér az állami segítségből. Az OTP Bank és az MKB Bank azonban még nem döntöttek, előbbi ugyan elismeri, hogy bizalomépítés szempontjából előnyös lenne a csomag, azonban tőkehelyzetét, és likviditását megfelelőnek ítéli, így majd csak a jogszabályok megszületése után döntenek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom