Minél nehezebb helyzetbe kerül valaki, annál kiszolgáltatottabbá válik, kapva kap ugyanis minden segítség után. Nincs ez másképp a bajbajutott amerikai jelzáloghitel adósok esetében sem, így szinte természetesnek vehetjük a csalók megjelenését. A kiutat kínálók többsége átjátssza hozzá közel álló "befektetőnek" az ingatlan tulajdonjogát, aki pedig ebbe nem egyezik bele, annak egyszerűen meghamisítják az aláírását.
19 személy ellen folyik jelenleg vizsgálat Dél-Kaliforniában, a vád szerint ugyanis több mint 100 ingatlan tulajdonjogát szerezték meg kétségbeesett adósoktól. Áldozatok akadnak szép számmal: Kalifornia, Oregon, Washington és Nevada mellett további 14 államból is érkeztek bejelentések. A csalók 20 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Az Operation Homewrecker nevű vizsgálatban az FBI mellett az adóhatóság is közreműködik. Az ingatlanokhoz kapcsolódó csalások egyre több munkát adnak a hatóságoknak idén ugyanis várhatóan mintegy 60 000 gyanús hitelügyletet jelenthetnek a bankok, míg 2005-ben ez az érték csupán 28 000 volt.
A jelenlegi ügy vádlottjai 2004 január 1-je és 2006 március 14-e között ajánlották fel segítségüket több nehéz helyzetbe sodródott lakáshitel adósnak. Azzal hitegették a tulajdonosokat, hogy segítségükkel elkerülhetik a végrehajtást és amellett hogy csökken a törlesztőjük még némi pénzhez is juthatnak. Az ügylet során általában megjelent egy külső "befektető", akinek a nevére került az ingatlan, az adós így neki fizetett lakbért, mely alacsonyabb volt a törlesztőrészletnél. Végül persze a segédkezők eladták a bajbajutott feje fölül az ingatlant.
Akadt olyan eset is, melyben az adósvégig azt hitte hogy refinanszíroz, miközben gyakorlatilag eladta az ingatlanját annak ellenére, hogy mindvégig kikötötte: nem íratja másra a lakást. A tulajdonjog átruházási szerződésen ezért meghamisították az aláírását, így végül hosszas pereskedés után visszakerülhetett a nevére az ingatlan.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







