Amikor nem izzaszt meg a BAR-lista...

Egy a tavalyi évben megjelent PSZÁF-tanulmány segítségével kívánjuk bemutatni az adósnyilvántartás hazai helyzetét, és annak várható, illetve kívánatos fejlődési irányát, betekintést nyújtva az egyes európai országok, illetve Amerika nyilvántartási rendszereibe is.

A hazai lista

Magyarországon az adósnyilvántartást a GIRO Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. üzemelteti, mind a lakossági, mind a vállalati ügyletek esetében. Előbbi itthon negatív listás, míg utóbbi pozitív listás. A pozitív lista azt jelenti, hogy minden vállalkozás, amely hitelszerződést köt, felkerül a listára.

Igaz, ennek a vállalkozások esetében azért nem lehet annyira örülni, mert a jogi személyek amúgy is beszámoltatásra kötelezettek, vagyis eladósodottságuk, vagyoni helyzetük amúgy is nyilvános. A vállalkozói hitelinformációs rendszer három alrendszerben tárolja a gazdálkodókra vonatkozó információkat: hitelszerződések, fizetésképtelen vállalkozások, illetve a felmondott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadási szerződések nyilvántartása szolgál az adatok tárolására.

A lakossági rendszer - mint azt fentebb már említettük - negatív listás, vagyis azok kerülhetnek rá fel, akik:

· a pénzügyi intézményekkel kötött hitel- vagy hiteljellegű szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a mindenkori minimálbér összegét meghaladó mértékben folyamatosan több mint 90 napon keresztül nem tettek eleget;
· észpénz-helyettesítő fizetési eszköz (bankkártya, csekk) felhasználására irányuló szerződését megszegte - vagyis csekk- vagy hitelkártyacsalást követett el;
· valótlan adatközlés miatt elutasításra került valamely hitelkérelmük.

Listák általában

Az adós-nyilvántartási rendszerekkel kapcsolatosan azon túlmenően, hogy azok pozitív vagy negatív listásak, más tulajdonságok mentén is csoportosíthatóak. Alapvetően két típus különböztethető meg az Európai Unióban, a kormányzati hátterű, kötelező hitelnyilvántartó rendszerek, valamint a piaci alapon szerveződő credit bureau-k, melyekre vonatkozóan a továbbiakban a CB megnevezést használjuk.

Az már a névből is kiderül, hogy működésükben is különbséget lehet tenni a két rendszer között (központi, vagy piaci alapú). Emellett az első típusú rendszerbe tartozó nyilvántartások üzemeltetője általában a központi bank (nálunk nem), míg a piaci alapú nyilvántartás önkéntes alapon szerveződik.

Ez utóbbiak inkább azokban az országokban, illetve piaci szegmensekben életképesek, ahol egyáltalán nincs kötelező nyilvántartási rendszer, vagy a nyilvántartásban szereplő adatok száma igencsak alacsony a meghatározott bekerülési küszöbérték miatt.

Éppen a nyilvántartási rendszerek sokszínűségét hívja egyik indokául a PSZÁF tanulmánya a pozitív adóslista bevezetéséhez, amely szerint az uniós adatvédelmi jogszabályok nem gördíthetnek akadályokat a pozitív hitelinformációs rendszer működése elé. Halkan jegyezzük meg, hogy a hazai adatvédelmi törvény, illetve a kulturális-történeti különbségek egyelőre igen.

Miért lenne jobb a pozitív?

Egy pozitív adóslista bevezetésének az egyik legfontosabb előnye - nem csupán a hitelintézetek számára - az információáramlás megkönnyítése. Azokban az országokban ahol ezt a típusú listát már bevezették általában megemelték a fogyasztóknak nyújtott adatvédelmi garanciákat. Egyrészt megtiltották, vagy korlátozták a listán szereplő adatok marketing célú felhasználását, illetve szigorúbb szabályokat hoztak létre a személyes adatok kezelésére vonatkozóan.

Nemrégiben megjelent cikkünkben tolmácsoltuk a bankok véleményét a pozitív lista bevezetésével kapcsolatosan. A megkérdezett hitelintézetek kivétel nélkül üdvözölnék ezt a lépést, ráadásul azt is kiemelték, hogy ez az ügyfelek számára is jó irányú változásokat hozhatna.

Ennek egyik kézzel fogható, saját bőrünkön tapasztalható jele a várhatóan alacsonyabbá váló hitelkamat volna. Ezzel kapcsolatosan a PSZÁF-tanulmányban megpróbálták kiszámítani, hogy egy pozitív adóslista bevezetésével mennyire csökkenhetne a hitelek átlagos kamata. A kamatszintek, illetve az árfolyamkülönbségek kiküszöbölésének érdekében kizárólag euróhitelek kamatlábát vizsgálták, azonban a készítők is felhívják a figyelmet arra, hogy nincs olyan módszer, melynek segítségével a kamatlábak csökkenésének mértékét szét lehetne bontani az egyes magyarázó tényezők változására.

Barron és Staten tanulmánya a felépített modellek alapján egyértelműen arra világít rá, hogy az információáramlás megkönnyítésével az egyes bankok könnyebben tudják felmérni az egyes idénylők fizetési képességét, és készségét, amely pedig ahhoz vezet, hogy az alacsony kockázattal rendelkező adósok kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá pénzükhöz (alacsonyabb kamattal), illetve jóval kevesebben lesznek majd azok a jó adósok, akik hitelkérelmét elutasítja a bank.