Sorra dőlnek be a hitelek: hogyan kerülheted el a végzeted?

Pénzcentrum
2007. május 21. 08:30

A lakosság körében jelentősen megugrottak a kinnlévőségek a mögöttünk álló hónapok során, mely az egy főre jutó átlagérték és az ügyletek számának tekintetében is megfigyelhető. A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetésének elnökhelyettese szerint a növekedés hátterében az áll, hogy az év végi akciók meglehetősen puha feltételekkel párosultak - írja a Világgazdaság.

A szakember szerint a megszorítások hatása az elkövetkező negyedévekben válhat érezhetővé, elsősorban strukturális változásokat előidézve az eladósodottságban. A forintalapú eladósodás növekedésére számíthatunk, valamint inkább a rövidebb futamidejű hiteleket preferálják majd az ügyfelek. Ezt összességében a folyószámlahitelek és a hitelkártya iránti igény növekedését vetíti előre.

Az Intrum Justitia Kft. ügyvezetője az áruhitel, a kis értékű szabad felhasználású hitelek, a személyi kölcsönök és a hitelkártyák terén számít bedőlésekre.

A jelenlegi környezetben a bankoknak és az ügyfeleknek is érdekük lehet a jelenlegi hiteleiket fedezett konstrukciókkal kiváltani, ez ugyanis a hitelintézetnek nagyobb biztonságot, ezáltal az adósnak kedvezőbb feltételeket jelent.

Az autófinanszírozás területén is megfigyelhető, hogy a pénzügyi vállalkozások a futamidők módosításával, a törlesztés átütemezésével, adósságrendező hitelekkel, pluszfedezet vagy kezes bevonásával igyekeznek segíteni a bajbajutottakon.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 15:06
A magyar megtakarítók néhány év alatt kaptak gyorstalpalót inflációból, kétszámjegyű kamatokból, for...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 12. 20:58
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 20:29