20 °C Budapest

Mondd meg a korod, megmondják mit tudsz!

Pénzcentrum
2007. március 26. 14:00

Egy felmérés alapján legalábbis az a következtetés vonható le, hogy az 53 éves korúak bizonyulnak pénzügyek tekintetében a legbölcsebbnek.

Négy közgazdász vizsgálta meg először azt, hogy kik azok, akik elvesznek a hitelkártya-díjak labirintusában. Az adatok érdekes eredményt mutattak, a fiatalabb, illetve az idősebb fogyasztók között többen fáztak rá a trükkös díjakra.

A közgazdászok ezután kiterjesztették "nyomozásukat" egyéb hitelekre is, több tízezer fogyasztó adatait vizsgálták meg. Ebben az esetben is arra a következtetésre jutottak, hogy a középkorú felnőttek alacsonyabb kamattal jutnak hitelhez, és kevesebb díjat fizetnek, mint a fiatalabbak, vagy a korosabbak.


A közgazdászok magyarázata szerint mindezért nem az a felelős, hogy a középkorúak hitelfelvétele kisebb kockázattal jár. Az ok inkább pszichológiainak tekinthető. Az úgynevezett kognitív képesség 20 éves kortól kezdve egyre inkább romlik. Ezt ellensúlyozza a tapasztalat által szerzett szellemi tőke, amely az életkor növekedésével gyarapodik. A két képzeletbeli grafikon valahol az ötvenes életkornál metszi egymást.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 08:57
2026 második negyedévében csökkent a hazai bankautomaták száma annak ellenére, hogy a bankokat jogsz...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 10:32