Középkori forgatag költözik Szegedre: lovagi viadalok, fegyverbemutatók és tűzpárbaj is várja a családokat.
Veszélybe került a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand jövője: az üzemeltetők szerint az önkormányzat felbontaná a még közel három évig érvényes bérleti szerződésüket. A Balaton egyik legismertebb kutyabarát fürdőhelyének megmentéséért petíció indult, miközben egyelőre azt sem tudni, milyen új célra hasznosítanák a területet.
„Sajnálattal tájékoztatunk benneteket, hogy veszélybe került a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand jövője” – olvasható a üzemeltetők által közzétett Facebook-bejegyzésben. Ahogy a bejegyzésben is olvasható, az üzemeltetők tájékoztatást kaptak arról, hogy Tóth Gergely polgármester más célú hasznosítás miatt szüntetné meg a bérleti jogviszonyt, emiatt pedig előterjesztést nyújtott be. A határozott idejű bérleti szerződésből egyébként még közel három év van hátra.
Mint ismert, a strand az elmúlt években közkedvelt kutyás közösségi térré nőtte ki magát, amelyet szezononként tízezrek látogatnak. Jelenleg hivatalosan három kutyabarát strand üzemel a Balaton körül Keszthelyen, Fonyódon és Balatonföldváron, illetve az idei évtől Siófok nem kijelölt fürdőhelyein is pancsolhatnak az ebek.
A keszthelyi kutyás strand üzemeltetői úgy fogalmaznak, a mai napig nem kaptak tájékoztatást arról, mi lenne ez az új hasznosítás, a szerződés szerint kizárólag a más célú hasznosítás az egyetlen rendes felmondási ok. „A polgármester által korábban említett, felelősen, biztonságosan nem megvalósítható éjjel-nappali nyitvatartás egyértelműen nem jelent más célú hasznosítást, és emiatt nem is lehet felbontani a szerződést jogosan” – teszik hozzá.
A strand üzemeltetői a következő kérdésekkel fordulnak a polgármesterhez a következő testületi ülésen:
- Mi indokolja a szerződés felmondását?
- Mi lesz a terület új, valós hasznosítása?
- Miért nem folytatódhat egy olyan kezdeményezés, amely évek óta sikeresen szolgálja a kutyás közösséget és Keszthely turizmusát?
Idén májusban az önkormányzat a keszthelyi strandüzemeltetőkkel együtt közös sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a város négy strandja hogyan szolgálja ki négy különböző profillal a fürdőzőket. Akkor úgy összegezték, hogy a Helikon strand idén ingyenessé vált, a Városi strandon az aktív élmények kerülnek középpontba, a Libás strand természetközeli és nyugodt pont marad a Kutyás Park és Piknikkert pedig a gazdik és a négylábúak találkozóhelye. A strand üzemeltetői most petíciót is indítottak a strand megmentéséért.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Frissítés: megszólalt a polgármester, ezért kerülhet veszélybe sokak kedvence
Időközben a kialakult helyzetre - a HelloVidék szerkesztőségének megküldött válaszában - reagált Keszthely polgármestere is. Tóth Gergely azt írta: Keszthelyen a jövőben is szívesen látják a kutyákat és gazdáikat, és a kijelölt helyen továbbra is lesz lehetőség a négylábúak fürdetésére. A kérdés szerinte nem az, hogy lesz-e kutyás strand, hanem az, hogy a jelenlegi vállalkozó üzemelteti-e tovább.
A teljes cikk itt olvasható!
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







