26 °C Budapest
Kilátás a Vertes-hegységre egy nyári napon Magyarországon, a Bence-hegyi kilátótoronyból.

18 millió forintból hozták rendbe az elhagyatott épületeket: ilyen különleges erdei szálláshely lett belőle + fotók

MTI
2026. július 23. 11:15

Oroszlány és Gánt között, az Országos Kéktúra útvonalán 49 ágyas erdei ifjúsági szállást és nomád táborhelyet adott át a Vérteserdő Zrt. Mindszentpusztán.

A létesítmény korábban az Esterházy-uradalom erdészeti központjaként működött, az erdőgazdaság 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében vásárolta meg a leromlott állapotú épületegyüttest. A 18 millió forintos felújítás az Ifjúsági Táborhely-fejlesztési Program támogatásával valósult meg – mondta el Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A munkálatok során öt szobát, két fürdőt, egy ebédlőt, valamint két csoportot kiszolgálni képes konyhát alakítottak ki, illetve az udvart sátortáborok fogadására is alkalmassá tették.

A szálláshely fiatalok, a természetjárók, az erdei programok résztvevői és a vándortáborozók számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget, kezelését a Vérteserdő turisztikai társasága végzi. 

Bauer Ádám, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ turisztikai csoportvezetője elmondta, jelenleg is dolgoznak egy programon, mely túraútvonalakra fűzi fel a Vértes és a Gerecse látnivalóit. Hozzátette, várhatóan folytatódik az erdei vándortáborok rendszere, valamint a turistaházak fejlesztési programja, ahol már meglévő létesítményeket fognak felújítani, fejleszteni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?