2026-os adatok alapján Magyarországon egészen más fogyasztási szerkezet rajzolódik ki, mint Európában.
Rá sem lehet majd ismerni: milliárdos EU-s pénzből alakítják át a dunántúli város központját
Újabb mérföldkőhöz érkezett Komló belvárosának megújítása: megkezdődött a 48-as tér felújításának következő üteme. A több mint egyhektáros közterület fejlesztése több mint félmilliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg, célja pedig egy korszerűbb, élhetőbb városközpont kialakítása.
Polics József képviselő a Facebook-oldalán közölte, hogy új szakaszába lép a 48-as tér felújítása, ugyanis a fejlesztés negyedik ütemeként megkezdődnek a járdabontási és felújítási munkálatok a város egyik központi utcájában, biztosítva a lakóépületek és az érintett intézmények folyamatosan elérhetőségét. A polgármester az MTI érdeklődésére közölte, hogy az elmúlt csaknem negyven év egyik legnagyobb szabású köztérfejlesztése márciusban kezdődött meg a mecseki településen, és ez az egykori bányászváros központjában 11,4 ezer négyzetméter felújítását foglalja magában.
A fejlesztés a Zengő Áruház és a Tóth Ferenc Színház- és Hangversenyterem közötti területet, valamint a Kossuth Lajos, a Dózsa György és a Táncsics Mihály utca által határolt övezetet érinti.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) 517 millió forintos támogatásával zajló beruházás eredményeként ez év végéig mind a gyalogos közlekedés, mind a közúti közlekedési felületek megújulnak, s kiemelt szerepet kap az akadálymentes közlekedés, továbbá teljes zöldfelületi rekonstrukcióra kerül sor.
A fejlesztéssel a 48-as tér egy új szökőkutat is magában foglaló multifunkcionális térré alakul, amely parkolásra és közösségi rendezvények megtartására is alkalmas lesz, emellett a teljes beruházással érintett szakaszon új utcabútorokat helyeznek ki és bővítik a térfigyelő kamerahálózatot is - ismertette a polgármester.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







