Van, ahol több ezer forintot spórolhatnak a nyugdíjasok egyetlen fürdőzéssel, Tiszacsegén pédául bizonyos feltételekkel még a belépőért sem kell fizetni.
Csendes dráma a hazai erdőkben: sorra pusztul az egyik őshonos fafajunk, látványos a pusztulás
A Vértes erdeiben egyre több helyen látványos nyomokat hagy a kőrisvész: ritkuló lombkoronák, száradó ágak, kidőlt törzsek és helyenként gyorsan átalakuló erdőképek jelzik a folyamatot. A jelenség az erdőlátogatók számára is szembetűnő, hiszen rövid idő alatt is jelentős változások történnek az érintett állományokban - közölte a megrázó hírt a Vérteserdő Zrt.
A Vérteserdő Zrt. tájékoztatása szerint a kőrisállományok visszaszorulása egy régóta ismert, összetett erdővédelmi probléma, amelyet a kőrisvész okoz. A társaság hangsúlyozza: a folyamat kezelése komoly szakmai kihívás, amelyre jelenleg nincs gyors, egyetlen beavatkozással megoldható válasz, ezért a természetes erdődinamika és a folyamatos erdőborítás fenntartása kerül előtérbe.
A kőrispusztulás, közismert nevén kőrisvész, egy gombabetegség következménye. Európában a kilencvenes évek végétől vált ismertté, Magyarországon pedig az ezredforduló után egyre több területen jelent meg erőteljesebben. A betegség hazánkban elsősorban a magas kőrist és a magyar kőrist érinti, és különösen veszélyes, mert kortól függetlenül támadhat: a fiatal magoncokat ugyanúgy veszélyezteti, mint az idős fákat.
A betegség első jelei többnyire a koronában láthatók
A korábban telt lombkorona ritkulni kezd, a levelek kisebbek lehetnek, a hajtások gyengébben fejlődnek, majd száradásos tünetek jelennek meg. A folyamat lefolyása kiszámíthatatlan: egyes fák gyorsabban, mások lassabban gyengülnek le, és ezt az időjárás, a csapadék mennyisége, a termőhely minősége és a fa általános egészségügyi állapota is befolyásolja.
A Vérteserdő tájékozattása szerint a kőrispusztulás ott jelent különösen nagy kockázatot, ahol a kőris nagy arányban van jelen az állományban. Ha egy ilyen erdőrészben a fák rövid idő alatt tömegesen megbetegednek vagy elpusztulnak, a lombkorona hirtelen megnyílhat, az erdő záródása csökkenhet, és felnyíló foltok alakulhatnak ki. Hegy- és dombvidéki területeken ez nemcsak erdőképi probléma. Az erdőborítás védi a talajt, mérsékli az eróziót, segíti a víz visszatartását, és élőhelyet biztosít számos növény- és állatfajnak. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék és a szélsőségesebb időjárási helyzetek egyre nagyobb terhelést jelentenek az erdei élőhelyekre. Ezért a Vérteserdő Zrt. szakmai munkájának középpontjában a termőhely és az erdőborítás megőrzése áll. A cél az, hogy a kőrispusztulással érintett területeken se alakuljon ki tartósan fátlan, sérülékeny állapot, hanem a természetes folyamatokra és a megfelelő erdőművelési beavatkozásokra támaszkodva meginduljon az erdő következő nemzedékének fejlődése.
Mit tehet az erdőgazdálkodó?
A kőrisvészre jelenleg nincs olyan gyakorlati megoldás, amely a már fertőzött egyedeket egyszerűen meggyógyítaná. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az erdőgazdálkodó tehetetlen. A válasz lényege a fokozatosság, a helyi adottságok figyelembevétele és az erdő természetes megújulási képességének támogatása. Ahol a beteg vagy elhalt fák balesetveszélyt jelentenek, ott szükség lehet azok eltávolítására. Ahol viszont a holtfa biztonságosan meghagyható, ott fontos élőhelyi szerepe lehet. A cél nem az, hogy a kőrispusztulásra automatikusan nagy területű, egybefüggő beavatkozásokkal válaszoljunk, hanem az, hogy a kezelések igazodjanak az adott erdőrész sajátosságaihoz. Különösen fontosak azok a kőrisek, amelyek a fertőzött állományokban is egészségesnek vagy ellenállóbbnak tűnnek. Ezek az egyedek értékesek lehetnek a jövő szempontjából, ezért megőrzésük kiemelt fontosságú.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az erdő megújulásának alapjai
A kőrisek gyengülésével több fény jut az erdő talajára. Ez első látásra a betegség jele, szakmai szempontból azonban lehetőség is: megteremtheti a feltételeit annak, hogy más, a termőhelyhez illeszkedő őshonos fafajok jelenjenek meg vagy erősödjenek meg. A Vértes térségében ilyen fontos elegyfaj lehet többek között a kislevelű hárs, a madárcseresznye, a mezei juhar, a hegyi juhar, a korai juhar, szárazabb termőhelyeken pedig a virágos kőris és a berkenyék. Ezek a fafajok változatosabbá tehetik az erdőt, javíthatják annak alkalmazkodóképességét, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kőrispusztulással érintett, sérülékeny állományok helyén stabil erdőszerkezet alakuljon ki. A megújuló erdő ezért nem feltétlenül ugyanolyan lesz, mint amilyen a kőrispusztulás előtt volt. A változás azonban nem jelenti az erdő elvesztését. A cél egy változatosabb, több fafajból álló, ellenállóbb erdő kialakulása - írták.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







