29 °C Budapest
Drone photo of Csacs district on a foggy autumn morning in City Zalaegerszeg, Hungary

Felejtsd el a méregdrága gigafesztiválokat: nem várt csodákkal vár ez a mesés dunántúli vidék

2026. július 1. 18:45

Van egy fesztivál Zala szívében, ahol nem a tömeg és a gigakoncertek, hanem a dombok, a régi porták, a helyi emberek történetei és a hagyományok jelentik a fő attrakciót. A X. Göcseji Dombérozó július 10. és 19. között immár tizedik alkalommal hívja közös ünneplésre a térség településeit és az odalátogatókat.

A jubileumi rendezvénysorozat 21 településen több mint 100 programot kínál, a szervezők célja pedig most is ugyanaz: megmutatni Göcsej épített örökségét, természeti értékeit, gasztronómiáját és azt az életformát, amelyet egyre kevesebb helyen lehet ilyen hitelesen megtapasztalni. A rendezvény filozófiája szerint a Dombérozó nem klasszikus fesztivál, hanem a „fenntartható lassulás” élményét kínálja, ahol a látogatók valóban kapcsolatba kerülhetnek a tájjal és az itt élőkkel.

A programok helyszínei önmagukban is különlegesek: templomkertek, szőlőhegyi pincék, pajták, udvarok és közösségi terek nyílnak meg a vendégek előtt. A kínálatban koncertek, kiállítások, kézműves foglalkozások, helytörténeti bemutatók, vezetett túrák és helyi gasztronómiai programok is szerepelnek.

A nyitónapon, július 10-én Becsvölgyén rendezik meg a Dombérozó Dobbantót, ahol Kovács Gyula Prima Primissima díjas erdész a híres Tündérkertekről, a régi gyümölcsfajták megőrzéséről, az ecetkészítés hagyományáról és a gyümölcsök sokoldalú felhasználásáról tart előadást. Az este során a résztvevők játékosan ismerkedhetnek meg a göcseji tájszavakkal is.

Autizmus, gyógynövények és göcseji ízek is helyet kapnak

A programsorozat egyik különleges eseménye a Kék Dombérozó, amelyet július 11-én rendeznek meg a Szegvidéki Pajtában. A jótékonysági nap az autizmus elfogadására hívja fel a figyelmet jógaórákkal, művészeti programokkal, közösségi beszélgetésekkel és kertmozival. A bevételt az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány támogatására fordítják.

Közben Csonkahegyháton az aszalás hagyományaival, gyógynövényekkel és fűszernövényekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, míg más helyszíneken irodalomterápiás foglalkozások, geocaching, verspiknik, mesterségbemutatók és néprajzi előadások várják a látogatókat.

Rétes, sajt, vadnövények és kerékpártúra

A gasztronómia idén is fontos része lesz a Dombérozónak. A résztvevők többek között megismerhetik a „kőtt” rétes készítésének fortélyait, kipróbálhatják a gomolyasajtkészítést, megkóstolhatják az ehető vadnövényeket, és azt is megtudhatják, hogyan készül a Göcseji Paraszai Pörtkölttorta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emellett lesz 48 kilométeres kerékpártúra, bábparádé, szappankészítő workshop, illóolaj-lepárlás, aratóverseny, festőnövényes foglalkozás, valamint számos családi és közösségi program.

A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak a jótékonyságra: a rendezvény bevételeiből hátrányos helyzetű, tehetséges helyi gyermekeket támogatnak.

A jubileumi X. Göcseji Dombérozó részletes programjai a rendezvény hivatalos felületein érhetők el.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 3. 07:02