A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, a helyi városvezetés pedig fokozott óvatosságra inti a szülőket.
Súlyos természetvédelmi problémára figyelmeztetnek Sándorfalva és Szeged között: az elmúlt napokban tömegesen pusztultak el mocsári teknősök a Sándorfalvi úton. A szakemberek szerint a szaporodási időszak miatt most különösen sok állat kel át az utakon, ezért fokozott figyelmet kérnek az autósoktól.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) figyelmeztése szerint az elmúlt napokban százas nagyságrendben találtak elütött mocsári teknősöket a Sándorfalva és Szeged közötti útszakaszon. A legtöbb elhullott példány felnőtt nőstény volt, de fiatal egyedek is áldozatul estek a forgalomnak.
A szakemberek felhívják a figyelmet: a mocsári teknősök most vannak a szaporodási időszak kritikus heteiben. A nőstények ilyenkor hagyják el a vizes élőhelyeket, hogy megfelelő, homokos talajú területeken rakják le tojásaikat, amelyek akár több száz méterre, de akár 2–3 kilométerre is lehetnek a víztől. Útjuk során gyakran keresztezik a forgalmas közutakat is.
A KNPI tájékoztatása szerint az érintett térségben – a Szegedi Fehér-tó és a sándorfalvi Új-halastavak (Sándorfalvi Fertő) környékén – különösen intenzív most az állatok mozgása. Ez a fokozott aktivitás vezetett a mostani tömeges gázolásokhoz is.
A nemzeti park arra kéri az autósokat, hogy az érintett útszakaszon tartsák be a 60 km/órás sebességkorlátozást, és fokozott figyelemmel közlekedjenek, mert így van esély az állatok kikerülésére.
A szakemberek hangsúlyozzák: amennyiben biztonságosan megoldható, az út közepére tévedt teknősöket át lehet segíteni a túloldalra – de mindig abba az irányba, amerre eredetileg haladtak. A kifejlett példányokat nem szabad visszavinni a vízbe, mivel újra megpróbálnak kijutni a tojásrakó helyre, és ismét veszélybe kerülnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, védett állat, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
A hatóságok szerint a következő hetekben is fennmaradhat a fokozott veszély, ezért a közlekedők türelmét és odafigyelését kérik.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







