0 °C Budapest
Közelkép egy zsenge rózsaszín barack- vagy sárgabarackvirágról, amelyet hó porral hintett be. Élénk kontraszt a tavaszi virágzás és a téli időjárás között. A váratlan, a természet törékenységének szimbóluma.

Veszélyben a hazai barack és eperszezon: komoly árat fizethetünk a tavaszi ítéletidő miatt

2026. április 10. 09:15 2 perc

Aszály, szélvihar és visszatérő hajnali fagyok nehezítik idén tavasszal a hazai gyümölcstermesztők dolgát. Vas vármegyében most különösen nagy a tét: a következő néhány hajnalon múlhat, mennyi kajszi marad a fákon, és az is, hogy időben elindulhat-e az eperszezon.

Táplánszentkereszten a közelmúltbeli orkán erejű szél komoly károkat okozott az egyik kajsziültetvényen. A jégháló több helyen leszakadt, a gazdáknak napokon át kellett dolgozniuk azon, hogy ideiglenesen helyreállítsák a védelmet, és megóvják a virágzó fákat - írta a Vaol.hu.

Enyingi László családi gazdálkodó szerint most a szezon legérzékenyebb időszaka tart éppen. A kajszi már levirágzott, ilyenkor pedig sokkal sérülékenyebb a hideggel szemben. "Amíg virágzik, akár mínusz 2-3 fokot is átvészelhet, de most, a virágzás után már mínusz egy foknál is komoly gond lehet" – mondta.

A termelők paraffingyertyákkal védekeznek a lehűlés ellen: a fák között elhelyezett hordókban égő anyag segít néhány fokkal melegebben tartani a levegőt. A jégháló ebben is fontos szerepet játszik, mert bent tartja a meleget. Az ültetvény több pontján hőmérők figyelik a hőmérsékletet, és riasztanak, ha fagypont közelébe süllyed a levegő.

A gazda szerint a csapadékhiány is komoly gond. Bár csepegtető öntözéssel próbálják pótolni a nedvességet, ez nem helyettesíti az áztató esőt. A száraz idő miatt kevesebb termőrügy képződött, de egyelőre még van remény a jó termésre – feltéve, hogy a következő napokban nem érkezik erős fagy.

Nemcsak a kajszi sorsa bizonytalan

A vasi szamócaültetvényeken is feszült figyelemmel követik az időjárást. Szalay István családi gazdálkodó szerint a mostani lehűlés jelentősen befolyásolhatja az idei szezon rajtját. A termelők biostimulátorokkal és fátyolfóliával igyekeznek védeni a növényeket, bár utóbbi erős szélben csak korlátozottan használható.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ültetvények állapota egyelőre biztató: a növények egészségesek, és a legtöbb virág még alacsonyan, védettebb helyzetben van. Ez csökkenti a fagyveszélyt, de a tartós lehűlés így is súlyos károkat okozhat.

Jelenleg május közepére tervezik a vasi „Szedd magad!” eperszezon indulását, de a következő napok időjárása még átírhatja a terveket. A gazdák most abban bíznak, hogy a hajnali fagyok gyorsan enyhülnek, és az áprilisi stressz után végre megérkezik a termésnek életet adó tavaszi eső.
 
 
 
 
 
 

 
 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02