Lépésről lépésre, gyakorlati példán keresztül mutatjuk meg, mi a helyi adó lekérdezésének menete a MÁK helyi adó portálján keresztül.
Kevés autós tudja, így nem fizetnek kártérítést, ha kátyú tette tönkre a kocsit: drága hibát követnek el sokan
Bokros Máté Levente biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a kátyúk miatti autókárok rendezése sokszor azért fullad kudarcba, mert az autósok nem készülnek fel megfelelően a bizonyításra.
A szakértő a Magyar Biztosítók Szövetsége adataira hivatkozva kiemelte, hogy a bejelentett kátyúkárok közel felét adminisztratív hiba miatt utasítják el. A biztosítók nem pusztán azt nézik, mekkora volt a kátyú, hanem azt, hogy az adott úthiba valóban okozhatta e a sérülést, és ez bizonyítható e. Ha az útszakaszon figyelmeztető tábla volt, az út kezelője mentesülhet a felelősség alól.
Bokros Máté Levente hangsúlyozta, hogy a vezetési körülmények vizsgálata is része az eljárásnak. A biztosító azt nézi, a sofőr az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt e. Ezért a kárbejelentésben részletesen le kell írni a látási viszonyokat, a forgalmi helyzetet és a pontos körülményeket.
A szakértő szerint kátyúkár esetén érdemes rendőrt hívni akkor is, ha nincs személyi sérülés. A rendőrségi jegyzőkönyv fontos bizonyíték lehet. A kárt nem a biztosítónál, hanem az út kezelőjénél kell bejelenteni. Gyorsforgalmi utaknál az MKIF Zrt., országos fő és mellékutaknál a Magyar Közút Nonprofit Zrt., településen belül jellemzően az önkormányzat az illetékes.
Bokros Máté Levente felhívta a figyelmet arra is, hogy a dokumentáció döntő. Szükség van rendőrségi jegyzőkönyvre, tanúnyilatkozatra, részletes kárleírásra, több fotóra a helyszínről és az autóról, valamint javítási számlákra. A fényképeken látszania kell a környezetnek is, például az utcanévtáblának.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértő kiemelte, hogy számla nélküli javítást nem fogadnak el. Meg kell őrizni a cserélt alkatrészeket is. Ha a károsult nem tudja egyértelműen bizonyítani az okozati összefüggést, az út kezelője nem ismeri el a felelősséget, és a biztosító sem fizet.
Bokros Máté Levente szerint egyszerűbb a helyzet, ha az autós rendelkezik CASCO biztosítással vagy külön kátyúkár kiegészítéssel. Ilyenkor a saját biztosító rendezi a kárt, majd megpróbálja behajtani az összeget az út kezelőjén. Az önrészt külön lehet visszaigényelni, de figyelmeztető tábla esetén ez a biztosítás sem térít.







