7 °C Budapest
Forrás: WSSZ.hu

Ezen a vidéki településen bújik el hónapokra a pesti nyüzsgés elől Trokán Péter: egészen másfajta életet él itt

2025. november 10. 17:15

A pesti nyüzsgést hátrahagyva minden nyáron a vidéki nyugalomba menekül Trokán Péter. A színészlegenda számára a Balaton partja nemcsak pihenést, hanem új kezdetet is jelent: ott, a barátok és a csendes reggelek között találja meg azt az egyensúlyt.

Nem fog rajta az idő, holott jövőre betölti a nyolcvanat. Trokán Péter a nyugdíjba vonulásról hallani sem akar, és ma is aktív társulati tag. A színpad mellett a lányai és az unokája jelentik számára a legnagyobb boldogságot – írta a Best magazin friss számában. A Szomszédok egykori erdőmérnöke ma is a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja, ám a nyári hónapokat viszont tudatosan távol tölti a fővárosi pezsgéstől.

Még a nyolcvanas években alakult úgy, hogy a családdal szinte minden nyáron a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében nyaraltunk. Nagyon jó időszak volt, ott egy másfajta közösség alakult ki, és ezt megszoktam. Szükségem van arra, hogy nyáron másfajta emberekkel találkozzam. Olyan, mint egy terápia: jó érzés más dolgokról beszélgetni, például a csopaki horgászbartátaimmal arról, hogy meg kell csináltatni a csónakot, vagy mikor lesz a halászléfőzés

– mesélte a színművész.

Trokán Péter szerint a színházi élet zárt közeg, ahol a társulat szinte egy családdá válik – jó értelemben véve. Ezért különösen fontos számára, hogy a nyár idején más ingerek érjék:

Ahogy egy házasságban is: a nagy boldogság sokszor úgy tud megmaradni, hogy néha a felek elengedik egymást, hagynak maguknak életteret, egy kis időt, hogy egyedül legyenek. Így hozta a sors nálunk is. Ugyan jó pár éve egyedül élek, nincs párkapcsolatom, de szeretem, ha van egy társ mellettem. A társulat a társam – így soha életemben nem leszek egyedül, és ez nagyon jó

– fogalmazott.

Paloznakon találta meg a nyugalmat

A színész nyári otthona Paloznak, a Balaton-felvidék egyik legbájosabb települése, amelyet nem véletlenül kedvelnek annyira a természet szerelmesei. A környéket erdők és hangulatos túraösvények szövik át, a faluból induló gyalogút pedig meredeken kapaszkodik fel a dombok közé, egészen a kilátóig. Innen lélegzetelállító panoráma nyílik a tóra – Trokán Péter is gyakran megáll itt, hogy gyönyörködjön a tájban, amelyet a Balaton közelsége miatt szeretett meg igazán.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– Kifejezetten nyaralóidegenforgalom nincs Paloznakon, hiszen nincs saját strandja. Ez a nádas a miénk, a horgászoké. Csodálatos élővilága van, remek a hangulata. Én este kilenc után szoktam kijönni, és sokszor éjfélig is itt vagyok – a nádas még éjjel is gyönyörű – mesélte korábban Trokán Péter a helyről.

Továbbadta tudását a fiatalabb generációnak

A színész nemcsak a színpadon, hanem a családjában is példát mutat: a Trón című darabban lányával, Trokán Nórával játszik együtt. A pályára készülő gyerekeinek egykor azt a tanácsot adta, amit ő is tapasztaltabb kollégáitól hallott kezdőként: "A pályához tíz százalék tehetség és kilencven százalék szerencse kell. Fontos, hogy találkozzanak azokkal a rendezőkkel és munkatársakkal, akikkel szükségük van egymásra" – idézte fel.

Trokán Péter 79 évesen is aktív, inspiráló és életvidám – a színpadon és azon kívül is. Miközben a közönséget továbbra is lenyűgözi, a nyarakon megőrzi azt a csendes, balatoni nyugalmat, amelyből újra és újra erőt merít.

Címlapkép: WSSZ.hu

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?