Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Csődbe ment a legnagyobb megrendelő, most jön a létszámleépítés: bajban a vidéki fehérneműgyár
Nehéz időszakon megy keresztül a szombathelyi Speidel Hungária Kft. A német családi tulajdonban lévő vállalat a Nyugat.hu-nak megerősítette, hogy az elmúlt hónapokban több munkavállalótól is megváltak a visszaeső megrendelések miatt.
A Speidel Hungária Kft., amely immár 33 éve működik Szombathelyen, az utóbbi időben létszámcsökkentésre kényszerült – erősítette meg a vállalat cégvezetője, Spitzer Tamás a Nyugat.hu-nak.
A Pásztor utcai varroda a német Speidel vállalatcsoport része, és eddig a térség egyik legnagyobb könnyűipari munkáltatójának számított, mintegy 200 dolgozóval. A cég azonban az utóbbi hónapokban visszaeső megrendelésekkel és kedvezőtlen gazdasági környezettel szembesült.
„Nem könnyű a helyzetünk: a kialakult gazdasági körülmények rákényszerítettek minket, hogy megváljunk néhány dolgozónktól. Ez nehéz, de megfontolt döntés volt” – mondta el a lapnak Spitzer Tamás, a vállalat vezetője. A cégvezető hangsúlyozta: nincs szó komolyabb válságról vagy további leépítési tervekről, és a nyugdíj előtt álló munkatársakat sem érintette a csökkentés.
Csődbe ment egyik legnagyobb megrendelőjük
A Speidel Hungária helyzetét tovább nehezíti, hogy megszűnt az osztrák Palmers vállalat, amely korábban az egyik legnagyobb megrendelőjük volt. Bár a cég nem „veszítette el” a partnert, a Palmers csődje érzékenyen érintette a szombathelyi üzemet.
„Nem mi veszítettük el a megrendelőt – a Palmers ment csődbe. Természetesen ez ugyanúgy visszaesést jelent számunkra, de fontosnak tartjuk pontosan látni a helyzetet” – tette hozzá Spitzer
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Új piacok után kutatnak
A Speidel Hungária továbbra is minőségi női és férfi fehérneműket, aláöltözeteket gyárt, és a vezetés szerint mindent megtesznek, hogy megőrizzék a munkahelyeket, valamint új vevőket és piacokat találjanak.
„A Speidel 33 éve biztosít munkát Szombathelyen. Ez a múlt kötelez minket: tisztességesen, felelősséggel és dolgozóink megbecsülésével szeretnénk folytatni a munkát” – mondta a cégvezető.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







