Ásót ragadtak Szombathelyen: egy makacs inváziós növényt próbálnak visszaszorítani a Gyöngyös partján.
Hiába hoztak némi enyhülést az elmúlt napok zivatarai, az aszály súlyos nyomot hagyott a Balatonnál: Balatonbogláron készült fotók mutatják, mennyire visszahúzódott a tó, a part mentén pedig már száraz lábbal lehet sétálni ott, ahol két hónapja még víz hullámzott.
2022 után idén ismét rendkívüli aszály sújtotta Magyarországot. Bár a Dunántúl több részén kevésbé volt feltűnő a csapadékhiány, a Balaton nem kerülhette el a következményeket. A vízszint a nyár eleji álláshoz képest több tíz centiméterrel alacsonyabb, a tó partjain pedig egyre látványosabb a visszahúzódás.
A naphire.hu által közölt képen jól látszik a változás: míg júniusban még a megszokott balatoni látvány fogadta a strandolókat, augusztus végére a víz visszahúzódott, a strand egy része teljesen kiszáradt:

A szakértők szerint a vízszint csökkenésének üteme is aggasztó: a nyári hőség és a csapadékhiány két hét alatt 8 centiméter apadást okozott, miközben a mostani esőzések csupán 2-3 centiméterrel növelték meg a tó vízállását. Ez azt jelenti, hogy a helyzet javulása lassú és bizonytalan.
A jelenleg 71 centiméteres átlag vízállás következtében a déli parton a vitorlások az iszapba ragadtak, az ATV Híradó riportjából pedig az is kiderül, hogy a Balaton szabályozási vízszintjéhez képest legalább 50 centiméter hiányzik:
A Balaton vízszintje évek óta visszatérő téma: a turizmus és a helyi gazdaság szempontjából létfontosságú, hogy a tó megőrizze vonzerejét, ugyanakkor a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban kell számítani szélsőségesen száraz időszakokra.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A következő napok előrejelzését tekintve további csapadék várható a Dunántúlon, így a Balaton vízszintje is emelkedhet, ám tartós javulást csak egy csapadékban gazdag őszi, illetve téli időszaktól lehet várni – ez a tavalyi évben elmaradt.
Azt hitted, októberre kihalt a Balaton? Sztárfellépők, ingyenes programok és halas finomságok jönnek
Ősszel is érdemes lehet útra kelni a Balatonhoz, különösen akkor, ha egy jó halas fogás, egy koncert vagy egy családi program is belefér a hétvégébe.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







