Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
Egy olvasói videó szerint a Tisza Tiszakürt melletti szakaszán látszólag visszafelé indult el a víz. A felvétel anélkül készült, hogy bármi látható akadály, például homokpad vagy örvény zavarná a folyás irányát.
Megdöbbentő jelenséget produkált a természet nemrégiben Tiszakürtön. Az arborétum mellett található folyószakaszon visszafelé kezdett folyni a Tisza - legalábbis erről számolt be a Szoljon.hu-nak egy olvasó, aki egy videót is mellékelt a különleges esetről. Az olvasó szerint ugyanis a víznek normál esetben balra kellene tartania, ám a videón jól látható, hogy most éppen az ellenkező irányba halad.
A Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) szakértői aztán elmagyarázták, hogy a látványos jelenség valójában optikai illúzió, amelyet az aszály okozta rendkívül alacsony vízhozam és a felszíni szél együttes hatása kelt.
A szél a víz felső rétegét a szélirányba fújva úgy tűnteti fel, mintha a víz visszafelé folyna – holott az alsó rétegek még mindig a megszokott irányba haladnak.
A vízügyi szakemberek megnyugtatták az aggódókat: a hét eleji mérések során a folyásirány teljesen normális volt, így a látványos anomália inkább természetes, pillanatnyi jelenség – szó sincs tehát természetfeletti csodáról.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







