Van az az igazi házi szilvalekvár, amiben tényleg megáll a kanál. Aztán van, ahol kenyérre kenik, majd még tejföllel is megpakolják. De hogyan készült Szatmárban?
Sirok mellett egy túraútvonal mentén bukkant elő egy második világháborús bomba, ami már részben belenőtt egy fába. A területet azonnal lezárták.
Hihetetlen felfedezést tettek túrázók a Mátra egyik kevésbé járt ösvényén: egy fába ékelődött, régi robbanószerkezetre bukkantak Sirok közelében, a Gazos-kő és a Kalapos-tető közötti szakaszon. A bombára az Egererdő Zrt. munkatársait értesítő kirándulók lettek figyelmesek, miután a robbanószerkezet a fa törzséből állt ki, szinte belenőve az élő növénybe – írja a Heol.hu. A tűzszerészek azonnal a helyszínre indultak, és körbeszalagozták, illetve figyelmeztető jelzésekkel látták el a területet.
„Érdekes, hogy eddig nem vették észre. Szerencsére nem jellemző, hogy sokan járnak arra” – jegyezték meg a helyiek.
A környék háborús múltja nem ismeretlen: a településvezető elmondása szerint egy korábbi légicsata során több repülő is lezuhant a térségben. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a bomba szándékosan ledobott fegyver volt-e, vagy véletlenül engedték el az eszközt. Ez már nem az első eset: Kőkút fölött korábban is találtak már hasonló szerkezetet, de ez az első, amely részben „beleolvadt” a természetbe.
A lakosságot most arra kérik, hogy kerüljék el a lezárt területet, és ha bárki gyanús tárgyat lát a környéken, azonnal értesítse a hatóságokat.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







