Szeptember végén ismét megnyílnak a kutatóhelyek kapui: mától elérhetők a Kutatók Éjszakája több száz izgalmas programjának részletei.
Végleg lehúzza a rolót a békéscsabaiak egyik favorit boltja, a Andrássy Market. A város egyik ismert üzlete május 31-én zár be, ám addig még hatalmas végkiárusítással várnak.
A békéscsabai bolt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a hírt, amely szerint május végéig még nyitva tartanak, és kedvezményekkel próbálják kiüríteni a raktárkészletet. Az élelmiszerek, üdítők, vegyiáruk és édességek árából 10 százalékos engedményt adnak, míg minden más termék – így például a konyhai felszerelések, háztartási eszközök, gyerekjátékok és ajándéktárgyak – 25 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg. A vásárlókat több mint tízezer különböző árucikkel várják, a készlet azonban természetesen a meglévő raktárkészlet erejéig elérhető.
Az Andrássy Market a békéscsabai Andrássy út 65. szám alatt található, és az alábbi nyitvatartási rend szerint látogatható:
- Hétfőtől szombatig: 8:00–20:00
- Vasárnap: 8:00–18:00
A bolt bezárásának okáról a közlemény nem tért ki, de a hír hallatán sok helyi vásárló fejezte ki sajnálatát, hiszen az üzlet régóta a környék egyik kedvelt bevásárlóhelye volt - jegyezte meg a Beol.hu is.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







