Az erőmű működését az elmúlt hónapokban több tényező is nehezítette.
Titokzatos üzem épül a Duna-parti településen, a kínai katódgyár mellett: aggódnak a helyiek
Újabb több milliárd forintos víziközmű-fejlesztéseket jelentettek be Komárom-Esztergom megyében, többek közt az Ács melletti katódgyár térségében. Bár a hivatalos indoklás szerint a beruházások a növekvő lakossági vízigényeket szolgálják, a 24.hu birtokába került információk alapján egy, a gyár mellé tervezett, eddig nem ismertetett ipari létesítmény is szerepet játszhat. Ennek várható vízfelhasználása jóval nagyobb lehet, mint a jelenlegi üzemé. A civilek különösen a szennyvízhálózat látványos bővítése ellen tiltakoznak, attól tartva, hogy veszélyes – akár rákkeltő vagy magzatkárosító – anyagok is bekerülhetnek a vízrendszerbe.
Miközben a hivatalos kommunikáció továbbra is a lakossági igények kielégítéséről beszél, a valóságban úgy tűnik, az állam újabb több tízmilliárdos víziközmű-beruházásokkal készíti elő a terepet az ácsi akkumulátoripari fejlesztések kiszolgálására. (Mit ismert, Magyarország egyik legnagyobb gyára épül épp Ácson egy 520 milliárd forintos beruházás részeként.) Februárban és márciusban összesen nettó 17,5 milliárd forintnyi közműfejlesztést jelentettek be Komárom-Esztergom vármegyében, köztük több ezer köbméteres víztározók és egy kibővített szennyvíztisztító is szerepel a tervekben.
A hivatalos indoklás szerint a nyári vízellátási problémákra, illetve a helyi lakosság komfortjára reagálnak a fejlesztések, de a 24.hu birtokába került információk szerint valójában egy, a Bamo Technology Hungary Kft. katódgyára mellé tervezett új ipari létesítmény lehet a valódi vízéhes szereplő.
A projekt részletei között szerepel a koppánymonostori vízbázis „jelentős szabad kapacitásának” bevonása, három új tározó létesítése, valamint az eddig külön működő vízellátó rendszerek – a komáromi parti szűrésű és a tatabányai karsztvíz-rendszer – összekötése. A háttérben egy korábban tapasztalt túltervezési logika húzódhat: a dél-koreai SK komáromi üzemének vízigénye például csak napi 3500 köbméter, de ennek háromszorosára méretezték a rendszert.
A szennyvízkezelési kapacitás bővítése is zajlik: a Mészáros és Mészáros Zrt. nyerte el a bővítési munkákat, melyek során Ács, Bábolna és az iparterület szennyvizét egy új rendszerrel a Dunába vezetik. Ez a környezetvédők és helyi civilek szerint aggályos, mert a veszélyes anyagokat is kezelő iparágaknál a szennyvízbe kerülő anyagok között akár rákkeltő és magzatkárosító vegyületek is lehetnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hivatalos közlemények és a beruházó ÉDV Zrt. nyilatkozatai minden alkalommal igyekeznek kizárólag lakossági célú fejlesztésként bemutatni a projekteket, ám az időzítés, a kapacitások és az ipari környezet ismeretében ez sokak szemében csak kommunikációs díszlet. Ahogy Ballabás Gábor geográfus fogalmazott a 24.hu-nak: „A víztározók hozhatnak némi javulást a lakosságnak, de nem ez a prioritás.”
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







