7 °C Budapest
A német rendőrség rendőrségi vonala egy erdei bűncselekmény után

Közbeszólt a járvány: lefújták az ország legnépszerűbb teljesítménytúráját

2025. április 9. 10:15

El kell halasztani a Gerecse 50 teljesítménytúrát a száj- és körömfájás betegség miatt. Ahogy a nagymúltú rendezvény honlapján is írják: "az állatállományt fenyegető járvány terjedésének megakadályozása érdekében kedden született kormányzati döntés szerint az április 12-re tervezett nagy létszámú rendezvény sajnos nem tartható meg."

Hivatalosan április 12-én indult volna a Gerecse 50 túra, de most szomorú hírt közölt a tatabányai teljesítménytúra Facebook oldala és a honlapja. Az Állategészségügyi Operatív Törzs keddi ülésén úgy döntött, a ragadós száj- és körömfájás betegség terjedésének megakadályozása érdekében el kell halasztani a szombatra tervezett Gerecse 50 teljesítménytúrát. 

A Gerecse 50 honlapja szerint a túra résztvevői egyszerre nyolcezer főt számlálnának, az ország minden tájáról, sőt külföldről is érkeznének. A nagy létszámú rendezvény megnövelheti a páros ujjú patásokra veszélyes vírus be- és kihurcolásának kockázatát. Emiatt az Állategészségügyi Operatív Törzs keddi döntése alapján elhalasztják a túrát, mivel az útvonalak a veszélyeztetett területek mentén haladnak – közölte Nagy István agrárminiszter is a testület ülését követően, Mosonmagyaróváron.

A honlapon azt is leírják, mennyire sajnálják a helyzetet és hogy az óriási méretű túra több mint fél éves szervezést igényel. De azért, hogy a sok munka nem menjen kárba és hogy senki se maradjon Gerecse 50 nélkül, a szervezők úgy döntöttek, nem törlik az idei rendezvényt, csak egy másik időpontra ütemezik át. 

Miért veszélyes ez a vírus?

A ragadós száj- és körömfájás a legrégebb óta ismert és legveszélyesebb állatbetegségek egyike, amelyet hazánkban ötven év óta először március elején mutattak ki. Elsősorban a szarvasmarhákat és a sertéseket fenyegeti, de más párosujjú patásokat is megfertőzhet, mint a juh, a kecske, a bivaly, sőt még a vadon élő szarvasok és vaddisznók is elkaphatják. Ha akár egyetlen állat megbetegszik egy gazdaságban, az egész állományt le kell ölni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vírus azért is rendkívül veszélyes, mert gyorsan és könnyen terjed akár ragályfogó tárgyak, akár az ember közvetítésével, illetve a levegőben. A betegség terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések a kirándulókat már korábban is érintették: ideiglenesen több turistautat, pl. az Országos Kéktúra egy szakaszát is le kellett zárni, de jelenleg egyes állatkertek és nemzeti parki állatbemutatóhelyek sem fogadnak látogatókat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem