Különleges időutazásra hívja a látogatókat a pécsi Janus Pannonius Múzeum: ötvenéves lett a Schenk Károly nevéhez fűződő legendás magyar játékkatona, a mini emberke.
A január végi és február eleji enyhülés hatására a természet már éledezni kezdett. A Körös-Maros Nemzeti Park területein telelő, gyönyörű atalantalepkék, valamint egy másik ritka lepkefaj, a kis tavaszi araszoló egyes példányai is előbújtak rejtekhelyükről.
Ahogy a Körös-Maros Nemzeti Park bejegyzésében olvasható, azt már megszokhattuk, hogy a madarak a melegebb téli napokon is megszólalnak, fekete rigók, cinegék hangját lehet ilyenkor hallani. Lepkékkel azonban január végén általában még nem szoktunk találkozni. Idén azonban ez másképp történt. A kifejlett állapotban (imágóként) áttelelő atalantalepkék a hónap végén egyre több helyen bukkantak fel: "A tarkalepkék többségéhez hasonlóan az atalantalepke is vándorlepke, tehát egy hideg őszi periódust követően délebbre hózódik, akár a madarak, majd tavasszal érkezik vissza hozzánk. Ha azonban enyhe a tél, akkor akár át is telelhet nálunk. Idén is szép számmal akadtak olyan példányok, melyek a Dél-Alföldön teleltek, ezek bújtak elő a január végi derűsebb napokon." - írták.
Vannak lepkefajok, amelyek más stratégiát követnek: nem kifejlett állapotban, hanem tetszhalottként, bábstádiumban vészelik át a telet. Egyes fajok korábban, míg mások csak később bújnak elő a bábból a tavaszi felmelegedés hatására. Az egyik legkorábban előbukkanó faj a kis tavaszi araszoló, melynek rajzási időszaka február közepére tehető, idén azonban ez két héttel korábbra tolódott.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan befolyásolhatja egy-egy lepkefaj állományát a korai megjelenés, majd a tavaszi felmelegedést követő visszahűlés utáni problémás peterakás. A vándorlepkéknél ez nem okoz gondot, mert a déli állományok újra és újra megjelenhetnek nálunk - írták aszakemberek. Azonban a Kárpát-medence klímájához alkalmazkodott fajok számára ez a sietség hosszú távon veszélyes lehet. Mindazonáltal valószínűleg nem lesz nagy probléma, mert ezek a lepkefajok szaporák, így ha a következő hideg időszakban sok egyed elpusztul is, ez nem feltétlenül fogja negatívan befolyásolni az állományokat.
A lepkéken kívül több más faj is megtévesztette ez az időjárás. A városlakók talán észrevették, hogy az ablakok mentén, falrepedésekben telelő harlekinkaticák és márványos poloskák is felébredtek, és megjelentek a lakásokban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







