Csütörtök este újra sorsoltak a Hatoslottón, nézzük, ezúttal volt-e telitalálat.
Kiderült, mi lesz a leégett Barlangfürdő sorsa: így is marad elég látnivaló a kirándulóknak?
A Barlangfürdő leégése a Miskolc turizmusért dolgozókat is sokkolta, hiszen a fürdő nemcsak a város egyik legvonzóbb attrakciója, hanem számos szakember munkahelye is, nem utolsó sorban pedig egy természeti érték egyedi ökoszisztémával. Mindemellett azonban a Bükki Kör közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a város sokszínű turisztikai kínálata magas színvonalú szolgáltatásokkal, egyedi, kiváló ár-érték arányú programlehetőségekkel a fürdő újjáépítése alatt is hívja, várja a vendégeket. Ugyan a fürdő jelentős vendégkört vonzott Magyarországról és a környező országokból is, azonban szerencsére nem ez az egyedüli, ami miatt érdemes Miskolcra látogatni, így a turisztikai vállalkozók összefogásával nem kell attól tartani, hogy jelentős vendégforgalom csökkenés lesz a városban.
Miskolcra minden évszakban érdemes ellátogatni. Miközben a belváros szívében, az Avason egyre több borturisztikai program várja az oda érkezőket, a felújított kilátó pedig csodás panorámát kínál, a belvárosban a modern, interaktív, több órás programot kínáló Pannon-tenger Múzeum, a miskolci színészet történetét felölelő, a ország egyik legszívhezszólóbb kiállításával rendelkező színészmúzeum és a különleges tárlatokat kínáló Miskolci Galéria várja a látogatókat.
Esténként Magyarország első kőszínháza, a több mint 200 éves Miskolci Nemzeti Színház kápráztatja el a közönséget, aki pedig gasztronómiai programra vágyik, a Bükki Kör tagjainál biztos, hogy helyi alapanyagokra építő, egyedi és magas minőségű gasztronómiai kínálatot talál. Már csak ezért is érdemes Miskolcra látogatni - s még nem beszéltünk a néhány éve átadott miskolctapolcai Ellipsum élményfürdőről, amely további élményeket kínál kicsiknek és idősebbeknek egyaránt – írják a közleményben. Sokan mondják, hogy Lillafüred (amely szintén Miskolc része) Magyarország legromantikusabb, legszebb helye - s nem tévednek.
A természeti kincsekről se feledkezzünk meg
A Palotaszálló, a mellette lévő Függőkert és a Hámori-tó önmagában is több napos program tud lenni - ha pedig felfedezzük a Szent István cseppkőbarlangot, az Anna mésztufa barlangot, amely Európán belül is ritka látványt nyújt, valamint a Szeleta ősember-barlangot, máris nem elég még egy hosszú hétvége sem. Érdemes felkapaszkodni a Zsófia-kilátóhoz, illetve kipróbálni a lillafüredi libegőt is - aki pedig meg szeretne ismerkedni a Palotaszállóval, érdemes a szálloda által kínált lehetőségek valamelyikét is igénybe venni (pl. vezetett túra, okostelefonos házfelfedezés). A térség vaskultúrája a Kohászati Múzeumban, valamint a kisvasúttal megközelíthető Őskohónál ismerhető meg, a Pele-lakban pedig azt is megtudhatjuk, hogyan töltötte az idejét Herman Ottó, amikor épp Lillafüredre vonult el dolgozni, pihenni.
Ehető erdőtúrák nyomában
Miskolc az elmúlt időszakban többszörösen bizonyította, hogy az erdő finom. A Bükk ölelésében lévő településen mostmár többféle program is várja azokat, akik szeretnék megismerni ezt a páratlan gasztronómiai kínálatot - a Szeleta-park Látogatóközpont és a Palotaszálló által kínált kisvonatos ehető erdő túrák mellett a Bükki kör tagjai által kínált ehető erdő vacsorák is egyedi, különleges programot kínálnak a Miskolcra látogatóknak. Az Avas mellett egyéb lenyűgöző pinceprogramokat is kínál a város - Miskolctapolcáról akár gyalogtúra keretében is érdemes ellátogatni például a Görömbölyi Pincesorra, ahol nemcsak jó borok, hanem egy egyedülálló, sokszor a középkort idéző egyedi látványt nyújtó földalatti világ is várja a látogatókat.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Miskolc azok számára is ideális, akik szeretnék felfedezni a környéket
A Bükki Csillagda, az Edelényi Kastélysziget, a világörökségi Tokaj-Hegyalja és a szintén világörökségi Aggteleki cseppkőbarlang is csak egy karnyújtásnyira van a várostól, ami tovább színesíti a programok körét. A Bükki Kör tagjai bíznak abban, hogy széleskörű összefogással, minőségi szolgáltatásokkal a Miskolcra érkező vendégek a Barlangfürdő újjáépítésének időszakában sem éreznek majd hiányt, ha Miskolcra látogatnak - egyben mindenben támogatják Miskolc önkormányzatát abban, hogy minél hamarabb új, még magasabb színvonalú szolgáltatásokkal nyithasson újra a Barlangfürdő.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







