14 °C Budapest
Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A bejelentés az M1 élő adásában hangzott el szombat este.

Rendkívüli: \"hibáztam\", közölte, majd lemondott a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin

2024. február 10. 17:38

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A bejelentés az M1 élő adásában hangzott el szombat este. Beszédében Novák Katalin elismerte, hogy a kegyelmi ügyben hibázott.

Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről

– közölte a döntését az államfő.

Novák Katalin ma rendkívüli bejelentésében azt mondta, azért vállalta a köztársasági elnöki feladatot, mert „szenvedélyesen szereti Magyarországot”, és hiszi, hogy „egy békés, szeretettel teli nemzet a miénk”, hisz „a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében”.

Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban békétlenséget és értetlenséget váltott ki

– emelte ki Novák, majd közölte: a kegyelmezési jogkört tartja mind közül talán a legérzékenyebbnek. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntött, mondta, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyeremekek kiszolgáltatottságával, de mint hozzátette:

hibáztam.

Kiemlet, hogy magyar emberként ő is elvárná a köztársasági elnöktől, hogy ilyen hibát ne kövessen el és az ország egységét testesítse meg. Indoklásában kitért arra, hogy mivel tettével erre nem volt képes, úgy érzi a helyes döntés, ha lemond posztjáról - írta a Pénzcentrum.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mint ismert, a lemondás előzménye, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. A férfit azért ítélték el, mert arra kényszerítette az otthon több kiskorú lakóját, hogy vonják vissza a később pedofíliával elítélt igazgató ellen tett vallomásukat. Novák Katalin az elmúlt napokban Katarban tett látogatást, de szombaton hirtelen megszakította útját, és hazarepült. Közben Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a botrány kapcsán alkotmánymódosítást jelentett be, amely szerint kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselkemény esetén az elkövető nem kaphat elnöki kegyelmet.

Novák Katalint egy másik kegyelmi ügyben is érték kritikák: tavaly áprilisban kegyelmet adott a terrorcselekményekért elítélt Budaházy Györgynek és néhány vádlott-társának - emelte ki a lemondás kapcsán a Portfolio.

A legfrissebb hírek szerint átmenetileg Kövér László veszi át Novák feladatait a lemondás után.

Facebook beágyazás

Címlapfotó: MTI/Sándor-palota

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 12:27