Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Geresdlakon újra megépül a mézeskalácsfalu. A december 3-án megnyíló látványosság idén a helyi túracsoport által felfedezett úti céloknak is emléket állít, de az egész települést megformázzák - írja a bama.hu.
Az ötletgazda Kettné Schmidt Tímea a portálnak elmondta, minden évben új témát jelenítenek meg. Tavaly a falu rendezvényei, a Gőzgombóc Fesztivál, illetve a szüreti mulatság jelent meg. Idén egy Magyarország-térkép is kiegészíti a látványosságot, külön kijelölve rajta a helyi túracsoport által bejárt helyszíneket, sőt, az Országház is kisült a mézes tésztából.
Mint írják, a kezdeményezés 15 éve indult, eleinte az iskolában, majd a templomokban helyeztek el apró mézeskalácsfalut, ám egyre többen kapcsolódtak be a munkálatokba, így a Hunyadi utca 21. szám alatti közösségi térbe került a mára kiterjedt méreteket öltő látványosság, mely adventen túl is nagy számban vonzza a látogatókat.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







