Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre.
Új vasúti járművek beszerzésével, illetve a vasúti hálózat megújításával jövőre megindul a vasútfelújítás. Erről Lázár János, építési és közlekedési miniszter beszélt Budakeszin egy új tanuszoda átadása után.
A miniszter az RTL Híradójának azt mondta, hogy a magyar vasút újjáépítéséhez évekre van szükség. Mint mondta, ő ugyan nyáron ült legutóbb vonaton, de a gyereke hetente többször is jár.
Eléggé tisztában vagyok azzal, milyen állapotok vannak az autóbuszokon és a vasúti járműveken is, azonban azt is tudom, hogy a lakosság… tiszteletreméltóan tűrőképes
- tette hozzá.
Az RTL figyelmeztet, szakértők szerint ezermilliárdokra lenne szükség egy ilyen vasút-modernizációs program végrehajtásához.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Lázár azt mondta, a fejlesztésből Budapest sem marad ki, minden HÉV-vonalat felújítanak, és járműveket is vásárolnak. Hogy mindez milyen pénzből történik majd, egyelőre nem derült ki.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







