A faszerkezet állapota annyira leromlott, hogy szakértői vélemény szerint nem menthető meg, ezért még idén elbontják – a helyére azonban idővel új kilátót tervez a...
Tegnap két H225M típusú szállító helikopter érkezett a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz az Airbus Helicopters dél-franciaországi Marignane városban található gyárközpontjából.
Az alakulat hajózó-állományának közreműködésével hazánkba érkező helikopterek már a héten megkapják a magyar felségjelzést. A pilótákat dr. Bali Tamás ezredes, az alakulat parancsnoka fogadta - írta a honvedelem.hu.
Mint ahogy az ismert, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretei közt a honvédelmi tárca összesen tizenhat ilyen típusú gépre kötött szerződést 2018 decemberében, amelyből – ezekkel együtt – négy már meg is érkezett hazánkba, a következő kettőt pedig várhatóan decemberben kapja meg a honvédség.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







