A kormány 2025-ben átvállalja a mezőgazdasági termelők vízszolgáltatási költségeit, a szolgáltatóknál keletkező bevételkiesést pedig a központi költségvetésből pótolják.

Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint olyannyira súlyos a helyzet, hogy a bezárt vasútvonalak helyett is buszoknak kell közlekedniük.
Dobi István szerint nincs megfelelő mennyiségű buszvezető, ráadásul az elvándorlás a társaságtól nem állt meg. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke szerint azt mondta: 20-25 százalékos béremelésre lenne szükség a buszvezetők megtartásához - számolt be róla RTL Híradója.
A sofőrhiánnyal kapcsolatban interjút kért az RTL Híradó a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól, de a tárca nem reagált a megkeresésre.
Hétfőn tíz buszból négy kimaradt hétfő reggel hét és kilenc óra között a Budakesziről Budapest felé közlekedő járatok esetén, erről Vitézy Dávid posztolt hétfőn reggel a műholdas forgalomirányító rendszer adataira hivatkozva. A volt közlekedési államtitkár szerint a Volánbusz az utóbbi időben rendszeresen nem adja ki az előírt mennyiségű buszt a kék agglomerációs vonalakra.
Frissítés! (2023.09.28.) - A VOLÁNBUSZ Zrt. reakciója
Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek a VOLÁNBUSZ Zrt. Kommunikációs Igazgatósága, a kommentárt változtatás nélkül közöljük:
"Az autóbusz-vezetők esetében – ahogyan a teljes logisztika-szállítás ágazatban – létszámhiány tapasztalható, de ennek mértéke területenként jelentősen eltér. A Volánbusz Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyében keresi a legtöbb leendő kollégát. A vonatpótlások ellátására – az egyes területek foglalkoztatási helyzetét is figyelembe véve – az ország több vármegyéjéből irányítottunk át autóbusz-vezetőket. A közszolgáltatás folyamatos ellátását minden területen a jogszabályoknak és a kollektív szerződésnek megfelelő keretek között biztosítjuk. Minden jelenlegi nyitott pozíciónk vármegyei bontásban elérhető karrieroldalunkon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Társaságunk nagy hangsúlyt fektet a munkaerő megtartására, ezt szolgálják a nálunk elérhető, széles körű, alapbéren felüli juttatások is. Ilyen egyebek mellett az alanyi jogú SZÉP-kártya-juttatás (2023-ban nettó 120.000 Ft került kifizetésre), a lojalitás juttatás (2023-ban a bérmegállapodásban rögzítettek szerint bruttó 350.000 Ft), az üzemanyag-megtakarítás térítése és a vállalati elismerési rendszerünk. Kiemelkedő juttatásunk, hogy munkavállalóink és családtagjaik díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain, továbbá munkatársaink ingyenesen utazhatnak a MÁV-START és a GYSEV járatain is. Ezeken felül társaságunk – alapítványán keresztül – az egyedi élethelyzetekben is igyekszik támogatni munkavállalóit.
A Volánbusz idén júniusban – a januári bérfejlesztésen felül – további bérintézkedéseket hajtott végre a kiemelt területeken (a kollektív szerződés módosításának köszönhetően), ennek keretében 2023. június 1-jével jelentősen megemelte az éjszakai pótlékot is. Folyamatos az utánpótlásképzés, ezt a célt szolgálják azok a – jelenleg is zajló – tanfolyamok is, melyek a D kategóriás autóbusz-vezetői jogosítvány megszerzését teszik lehetővé a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára. A B kategóriás oktatáson felül C kategóriával rendelkezők számára is indítunk tanfolyamot."
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


