Jó hír a kirándulóknak: befejeződött a korábban balesetveszély miatt lezárt Mayer Antal-kilátó javítása, így ismét fel lehet kapaszkodni a magasba a Bakony egyik kedvelt kirándulóhelyén.
Robbantás történt tegnap este Esztergomban egy családi háznál. Egy rendőr meghalt, többen pedig megsebesültek. A hatóságok egy fenyegetőző bejelentés nyomán vonultak ki, a gyanúsított egy gázpalackot robbanthatott fel.
Egy esztergomi családi háznál történt intézkedés során meghalt egy rendőr, miután a fenyegetőző gyanúsított felrobbantott valamit - hangzott el az M1 híradóban tegnap este. Az akkor még meg nem erősített információk szerint, egy Esztergom külterületén található házhoz vonult ki a rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel egy fenyegetőző bejelentés után.
Az M1 szerint a Komárom-Esztergom vármegyei ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt vizsgálatot indított az ügyben. Úgy tudni, a zavart elméjű férfi a rendőri intézkedés közben egy gázpalackot robbantott fel, 6-7 ember sérült meg a helyszínen.
A felhalmozódott villanyszámlák miatt robbanthatott tegnap az elkövető Esztergomban - írja a Blikk.
A KNYF pedig időközben megerősítette, a robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, továbbá több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, "civil személy nincs a sérültek között". Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban.
A Magyar Nemzet a robbanás körülményeivel kapcsolatban azt írta: egy zavart férfi a délelőtti órákban kezdett robbantással fenyegetőzni és egész nap folytatta azt. Ilyenkor a hivatalos protokoll szerint a TEK-et riasztják, akik ki is szálltak a helyszínre. Egy túsztárgyaló próbálta meggyőzni a férfit, hogy hagyjon fel a fenyegetőzéssel, ám nem járt sikerrel.
Novák Katalin az ENSZ Biztonsági Tanács ülése közben kapta a hírt az esztergomi tragédiáról, közölte a köztársasági elnök a Facebookon. Mint írta, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon tájékoztatta a részletekről.
Őszinte részvétem az elhunyt, szolgálatát teljesítő rendőr hozzátartozóinak, és mihamarabbi felgyógyulást kívánok a sérülteknek. Köszönöm a rendőri szervek munkáját!
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– fogalmazott.
Orbán Viktor miniszterelnök is kifejezte részvétét az elhunyt rendőr családjának Facebook posztjában.
"Őszinte részvétem a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrtiszt családjának. A sebesülteknek jobbulást kívánok"
- írta a Facebookon Orbán Viktor szerda késő este.
A posztolt fotón Pintér Sándor belügyminiszterrel van a miniszterelnök, a belügyminiszter egyébként személyesen is megjelent tegnap este a helyszínen.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







