Újabb fordulatot vett a legendás Seuso-kincs története: a Balaton térsége környékén ígéretes nyomokra bukkantak a régészek.
Elkeseredett helyiek még a Facebookon is próbálták megmenteni a Vasvárhoz közeli Alsóújlak iskoláját, de a jelek szerint hiába. A faluban egyetlen pedagógus kellett volna, aki az összevont első-negyedik osztályban tanít, de hiába próbálkoztak, senkit sem tudtak odacsábítani - számolt be róla az ATV Híradó. Hozzátették, az iskolát szüneteltetni kell, a gyerekek másik településre járnak majd tanulni.
Ahogy a Híradóban elhangzott, a Facebook-posztban az alsóújlakiak úgy fogalmaztak, hogy az utolsó reménysugárba kapaszkodva próbáltak két hete segíteni a tanárhiányon. Azt kérték, segítsen, akinek van olyan ismerőse, aki esetleg elmenne hozzájuk tanítani. Ám nem sikerült az akció, nem találtak időben tanítót az egy osztályba összevont alsó tagozatos diákok számára.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







